MOL Bubi

Télen is rekordokat dönt a MOL Bubi

2023.02.21.

A BKK legfrissebb adatai szerint a MOL Bubi a téli hónapokban is kiemelkedő eredményeket mutatott fel.

A MOL Bubi közbringa-szolgáltatás az elmúlt hónapokban is igazolta, hogy népszerű a fővárosiak körében. A közbringa-rendszer a tavaly nyáron elért rekordok mellett télen is kiemelkedő eredményeket produkált.

2021 decemberében a MOL Bubi napi használati csúcsa még 3531 volt, egy évvel később, 2022 decemberében már 7117 volt a legmagasabb napi szám. 2023 elején is komoly emelkedés volt megfigyelhető: tavaly januárban még 3493, idén az első hónap leginkább kihasznált napján már 6009 alkalommal vették igénybe a közbringákat.

Hasonló eredményeket a MOL Bubi korábban egy novemberi és márciusi időszakban ért el. A közbringa-rendszer havi és átlagos napi használata 60-70 százalék körül alakul, ami annak ismeretében különösen kiemelkedő, hogy a közbringa flottája 30 százalékkal nőtt.

A kerékpározás feltételeinek javítása azért is fontos, mert a jól kerékpározható városokban sokkal többen kerékpároznak egész évben – akár télen is – az időjárástól függetlenül. A városon belül rövidebb, 2-3 kilométeres távolságokat 10-15 perc alatt télen is könnyen meg lehet tenni, főleg úgy, hogy évről évre csökken a korábban megszokott hideg és a havas téli napok száma. A kerékpár ideális választás lehet bármely évszakban a lakóhelyhez vagy munkahelyhez közeli boltok, oktatási és egyéb intézmények vagy közösségi közlekedési megállók megközelítésére.

Az adatok alapján is az látszik, hogy Budapesten évről évre nő a télen is kerékpározó emberek száma. Azonban azok számára, aki korábban ősztől tavaszig nem használták a kerékpárjukat az indulás előtt érdemes átgondolni, hogy mire kell ilyenkor figyelni.

A BKK számára is fontos, hogy a megfelelő téli kerékpárhasználatra is felhívja az ügyfelek figyelmét. Például a korai sötétedés miatt fokozottan figyelni kell a láthatóságra, a lámpák mielőbbi bekapcsolására. Télen fontos a fékek még gyakoribb ellenőrzése és a hideg és nedves hónapokban fokozottan figyelni kell arra, hogy a kanyarokat lassabban vegyék be a felhasználók. Érdemes nagyobb fék- és követési távolságot tartani, mert a nedves fékekkel nehezebb megállni. Kerülni kell a hirtelen fékezéseket, továbbá a jeges és havas útfelületet, mert könnyen elcsúszhat a kerékpár. A vizes, havas útviszonyok miatt érdemes a kerekekre hosszú sárvédőt szerelni, ezzel az ruházat is megvédhető.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
A 2025-ös adatok alapján jól kirajzolódik, hogyan alakul az autólopások helyzete Szlovákiában, és....
2026.04.10
A burgenlandi rendőrség kedden pozitív eredményről számolt be a húsvéti hétvégével kapcsolatban.....
2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....
2026.04.09
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei - semmi sem....