terepjáró

Terepjáró készült az Ariel Atomból

2014.12.26.

A mindössze 700 kilogrammos Ariel Nomad motorja több mint 200 lóerős.

A kis brit autógyártó manufaktúra, az Ariel januárban mutatja be a Nomad nevű nagyteljesítményű, terepjárásra is alkalmas autóját, amelyet az ismert Atom technikájára építettek. Az újdonság is rendelkezik majd az Atom legfontosabb tulajdonságaival, a merev és könnyű csővázzal, a kompakt méretekkel és a kimagasló súly/teljesítmény aránnyal, viszont az Atommal ellentétben a kapott egy szélvédőt is, ami terepen távol tartja majd a port és a köveket az utastértől. A Nomad a klasszikus buggy-khoz hasonló felépítésű, tehát csak a hátsó kerekei hajtottak.

Minden sarokban független felfüggesztések tartják a kerekeket, de az Atomból átvett futóművet jelentősen át kellett tervezni új geometriával és bekötési pontokkal, hogy alkalmazkodjon a hosszabb rugóutakhoz. Széria az önzáró differenciálmű, ami a kétkerék-meghajtás miatt szükséges is ahhoz, hogy a hajtott kerekeknek megfelelő legyen a tapadása.

Nem az Atomból ismert kompresszoros, kétliteres Honda Civic Type-R motort építették be keresztben az ülések mögé, hanem egy még nyomatékosabb, szintén Honda-eredetű 2,4 literes blokkot. Ennek teljesítménye több mint 200 lóerő, és már alacsony fordulatszámon is kellő nyomatékkal rendelkezik. Körülbelül 150 kilogrammal lesz nehezebb a Nomad, mint az Atom, de a 700 kilogrammos tömege még így is csak fele-harmad annyi, mint egy hagyományos terepjáróé.

Hogy könnyű terepen is képes legyen haladni, a Nomad emelt futóművet és magas oldalfalú 235/70-es terep abroncsokat kap, emellett a bukócsövét úgy alakították ki, hogy borulás esetén is kellő védelmet nyújtson az utasnak és a sofőrnek. A fejlesztőmunka nagy részét az Ariel alapító tulajdonosának, Simon Soundersnek a fia, Henry végezte el.

„Ennek az autónak nagyon gyorsnak kell lennie. Talán nem éri majd el aszfaltozott úton az Atom sebességét, de olyan dolgokra is képes lesz, amire az Atom sohasem. A Nomad az első Ariel autó, aminek rendes karosszériája is van, de attól még távol van, hogy zárt autónak nevezzük” – nyilatkozta Henry Saunders.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.03
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!" Az Autós Nagykoalíció....
2026.09.03
Forró időjárás várja a királykategória mezőnyét Olaszországban: Monzában az előrejelzések szerint....
2026.09.03
Dicséretesen szerepeltek a magyarok a vitorlázó repülőmodellek F5J Európa-bajnokságán....
2026.09.03
A Volvo Trucks globális felsővezetése Budapesten találkozott a Waberer’s vezetőivel. A felek....
2026.09.03
Egy ember meghalt, miután két autó frontálisan ütközött a fővárosban a IX. kerületi Soroksári úton....
2026.09.03
Miközben a legtöbb hagyományos gyártónál nagyon lassan haladnak vele, vagy teljesen felhagytak a....
2026.09.03
Huszonegy ország 66 versenyzője - köztük négy magyar - áll rajthoz négy kategóriában a supermoto-....
2026.09.03
Az a sofőr, aki 50 kilométer/óra helyett 119-cel száguldott, 312 ezer forintos bírságra számíthat. ..
2026.09.02
Az alapos átépítés során a hátsókerekes KE70-es minden elemében megújult, majd kiszélesítve,....
2026.09.02
Újragondolták a kompokat és formabontó járművel szálltak tengerre a svédek. ..