Űrkutatás

Terv szerint működnek a decemberben pályára állított magyar műholdak

2020.02.23.

Tervezett pályájuk élettartamának felénél járnak a december 6-án pályára állított ATL 1 és SMOG-P nevű magyar műholdak, a jelek szerint minden úgy működik, ahogy a magyar szakemberek tervezték.

Az adatok folyamatosan érkeznek a műszerekről – tájékoztatta a Budapesti Műszaki Egyetem az MTI-t.

A két berendezést a Rocket Lab amerikai magáncég Electron rakétája vitte fel az űrbe és állította pályára. A műholdak a legfrissebb adatok alapján enyhén elliptikus pályán haladnak a Föld körül. Legnagyobb távolságuk a bolygótól nagyjából 400, legkisebb 350 kilométer. Sebességük megközelítőleg másodpercenként 7,2 kilométer.

Ez olyan sebesség, amelyet a Földön soha nem érzékelhetünk. A nagyjából 1700 kilométerre fekvő Londont nem egészen 4 perc alatt érnénk el. De a Földet is picivel több, mint másfél óra alatt kerülnénk meg. A felbocsátás utáni adatok alapján a műholdak pályán maradásának legkisebb időtartamát 5 hónapra becsülték.

Ennek időtartama függ a légkör fékező hatásától az adott magassági zónában, a nap aktivitásától és egyéb paraméterektől is. A becsült pályaélettartam azt jelenti, hogy ezen időintervallum végén következhet be a légkörbe történő zuhanás és megsemmisülés. A műholdakat ennél hosszabb üzemidőre tervezték műszakilag.

Az ATL-1-ről és a SMOG-P-ről egymás után érkeznek a Budapesti Műszaki Egyetemre az információk.

A SMOG-P azt vizsgálja, hogy mennyire terhelt a légkör a különböző rádiós frekvenciasávoktól. Az ATL-1 egy speciális szigetelőanyag űrbéli minőségbiztosítási vizsgálatát és tesztelését folytatja.

Az akkumulátorok szigetelő rétegei tökéletesen funkcionálnak. Az összehasonlítás miatt elhelyezett referencia szigetelésű akkumulátorhoz képest az új vékonyréteg hőszigetelő anyag egyértelműen hatékonyabban szigetel mind a hideg, mind a meleg ellen.

Az ATL-1 műholdnak a forgása a kezdeti időszakhoz képest lassult. Az út elején percenként négyet forgott saját tengelye körül, mostanra ez kettőre csökkent.

Az ATL-1 műhold az ATL Kft. és stratégiai partnere a H-ION Kft közös munkája, mely az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozása mellett valósult meg.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....