ThyssenKrupp AG

A Thyssenkrupp 23 milliárd forintból bővíti jászfényszarui gyárát

2023.10.02.

A beruházáshoz a kormány 4,6 milliárd forintnyi támogatást nyújt, így segítve 110 új munkahely létrehozását. Ennek nyomán a vállalat évi kétmillió darab forgó tengely előállítására lesz képes elektromos járművekhez.

Az autóipar teljesítményének gyors bővülése kellő alapot biztosít ahhoz, hogy Magyarország az idei év második felében és jövőre európai összevetésben is komoly gazdasági növekedést tudjon felmutatni - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a Thyssenkrupp beruházásnak bejelentésén.

„Ezekért a beruházásokért mindig nagy verseny van, és mivel a Thyssenkrupp a világ egyik legnagyobb autóipari beszállító vállalata, mintegy százezer embernek ad munkát világszerte, és sok-sok országban van gyára, ezért ezt a beruházást még sok-sok ország szerette volna magának megszerezni” - mondta.

Szijjártó kiemelte, hogy az utóbbi években kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, de az autóipar elektromos átalakulásának folyamata a kockázatok és nehézségek ellenére is töretlenül haladt előre ez idő alatt is. „Aki részese tud lenni az autóipari forradalmi megújulásnak, az az új világgazdasági rend győztesei közé fog tartozni. Aki nem tud részt venni ebben a forradalmi átalakulásban, az sajnos a vesztesek táborát fogja gyarapítani” - vélekedett. „Magyarország ezért nagy erőkkel szállt be ebbe a versenybe, hiszen világos számunkra, hogy a magyar gazdaság növekedési ütemét csak úgy lehet fenntartani, s a Magyarországon lévő munkahelyeket csak úgy lehet megvédeni, ha az új, elektromos autóiparhoz kötődő beruházásokat idehozzuk” – tette hozzá.

A miniszter tudatta, hogy az autóipar közvetlenül jelenleg nagyjából 170 ezer embernek ad munkát, és ez a közvetett munkahelyek számát tekintve ennek a háromszorosa-négyszerese is lehet. Tájékoztatása szerint az ágazat 2010 óta több mint megháromszorozta a teljesítményét, termelési értéke tavaly már a 12 ezer milliárd forintot is átlépte, és az idei év első hét hónapjában is 22 százalékos volt a bővülés.

Végezetül arról is beszámolt, hogy állami kitüntetésben részesíti a kormány Marc De Bastos Ecksteint, a Thyssenkrupp magyarországi vezetőjét a cég hazai tevékenységének sikerre vitele érdekében végzett munkájáért. „Ezt a beruházást köszönjük önnek is, a Magyarországba vetett bizalmat. És köszönjük, hogy a valóság alapján hoz döntéseket, nem újságcikkek alapján” - jelentette ki.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Szalagkorlátnak hajtott és feltépte azt egy személykocsi az M7-es autópálya Balaton felé vezető....
2026.04.29
A német autógyártók korábban vezető szerepet töltöttek be Kínában, ma viszont nem tudják....
2026.04.29
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új mobilitási partnerének köszönthetően 21 sportoló vehetett át....
2026.04.29
Az ingázóknak mostantól érdemes jobban figyelniük: hosszabb időre forgalomkorlátozás lépett életbe....
2026.04.29
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség....
2026.04.29
 Új helyszín egyesíti az olasz kiválóságot, a dizájnt, a hibrid teljesítményt és az exkluzivitást....
2026.04.29
A Ford az utóbbi időben számos nagyon érdekes, kereskedelmi célú változatot dobott piacra meglévő....
2026.04.29
Május 1-jével ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a gyalogosok, kerékpárosok és a kikapcsolódni....
2026.04.29
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség a férfi ellen, aki sportkocsijával halálra gázolt egy idős nőt....
2026.04.29
Az Európai Unió ösztönzi a kerékpározást, de nem teremti meg hozzá mindenhol a biztonságot. Az....