fejlesztés

A ThyssenKrupp gigaberuházása Jászfényszarun

2016.02.23.

A következő években több mint harmincmilliárd forint értékben hajt végre autóipari beruházást Magyarországon a ThyssenKrupp német konszern, amellyel csaknem 500 új munkahely jön létre - jelentette be Marc de Bastos Eckstein, a ThyssenKrupp Presta Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kedden, Budapesten.

Zöldmezős beruházás eredményeképp, a budapesti K+F kompetencia központon és a győri gyáron kívül 2017-től Jászfényszarun is gyárt kormányrendszereket és hengerfejbe integrált vezérműtengelyeket a vállalat. Az ügyvezető igazgató felidézte, hogy az óriásvállalat 1999-ben kezdte meg elektromos kormányrendszerek fejlesztését Magyarországon, majd 2007-ben alapították meg a ThyssenKrupp Presta Hungary Kft-t., 2013 júniusában nyílt meg a győri gyáregységük, ahol az Audi számára gyártanak első és hátsó futóműveket.     

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) beszélget Marc de Bastos Ecksteinnel, a ThyssenKrupp Presta Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával a német konszern beruházást bejelentő sajtótájékoztatója után Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Fotó: MTI

Az eseményen kapott tájékoztató szerint a magyar mérnökök által fejlesztett elektromechanikus rásegítésű kormányrendszerek energiatakarékosabbak a hagyományos hidraulikus szervóknál és járművenként akár fél liternyi üzemanyagot is megtakarítanak száz kilométeren. Olyan vezetést támogató alkalmazások használatát teszik lehetővé, mint az automatikus parkolási segéd, a sávtartó alkalmazás, vagy akár az önvezető, autonóm autó.
    

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyúttal bejelentette: tekintve, hogy magas hozzáadott értékű beruházásról van szó, a magyar kormány 10,6 milliárd forintos támogatásban részesíti a ThyssenKruppot.

Mint mondta, a ThyssenKrupp a világ egyik legnagyobb acélgyártással, autó-, gép-, energia- és építőipari alkatrészek gyártásával foglalkozó vállalata, amely jelenleg 77 országban 497 leányvállalatot üzemeltet, mintegy 155 ezer alkalmazottal, ebből mintegy 1000 dolgozik Magyarországon. Hangsúlyozta: a német konszernnel való együttműködés túlmutat ezen a beruházáson, a Thyssenkrupp tavaly világszerte több mint 200 millió eurót fordított kutatás-fejlesztésre, Magyarország szintén próbál ezen a területen is jobb feltételeket biztosítani, így például a 2014-2020-as költségvetési ciklusban már 3 milliárd euró jut erre a célra.  

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte az autóipar jelentőségét a magyar gazdaságban, rámutatva, hogy tavaly a teljes ipari kibocsátás több mint 30 százaléka az autóiparból származott. A szegmens termelési értéke pedig a 2014-es 6690 milliárd forintról 2015-ben 7833 milliárd forintra emelkedett, ami 17 százalékos növekedés. Az autóiparban már több mint 740 vállalat tevékenykedik Magyarországon, 144 ezer embernek adva munkát - közölte Szijjártó Péter.     

Kifejtette: a német gazdaság alapvetően meghatározza a magyar gazdaság teljesítményét, 6000 német vállalat, mintegy 300 ezer embert alkalmaz Magyarországon, az összes külföldi működőtőke ötöde Németországból származik, a külkereskedelmi forgalom több mint negyede irányul a Németországba.  

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
 A bécsi rendőrség és más sürgősségi szolgálatok magas rangú képviselőivel ünnepelte a....
2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....
2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....