villamos

Tíz éve járnak Siemens Combino villamosok Budapesten

2016.07.01.

2006. július 1-jén állt forgalomba Budapesten az első, 2001-es pályaszámú Siemens Combino Supra villamos, és ezzel hosszú idő után először érkezett új szerelvény a fővárosba. Az évforduló alkalmából a BKV nyílt napot tart a szerelvényeknek helyet adó Hungária kocsiszínben.

Az új Combinók a 4-es és 6-os vonalára, azaz a nagykörútra kerültek, amely a legforgalmasabb Budapesten. A járművek akkor a világ leghosszabb egyterű villamosai voltak a maguk 54 méteres hosszával. Ezt a rekordot a szintén Budapesten pár hónapja forgalomba állt hosszú CAF Urbos villamosok vették át, a spanyol gyártó járművei két méterrel hosszabbak.

A megrendelt negyven villamos első példánya 2006. március 14-én érkezett meg, az utolsót pedig 2007 májusában szállították a magyar fővárosba. A negyven villamos vásárlására, valamint az egyéb járulékos beruházásokra - mint például a körúti pálya, a peron és a vezeték átépítése, a remizek átalakítása - negyvenmilliárd forintot költöttek.

A szerelvényeket mintegy kétéves késedelemmel szállította le a Siemens-Kiepe konzorcium, mert a járművek alumíniumvázát acélra cserélték.

Ajtóhibák miatt Demszky Gábor akkori főpolgármester 2006. július végén leállíttatta a villamosokat, majd rongálások miatt az önkormányzati választásokig kivonták a szerelvényeket a forgalomból. Ez idő alatt egyébként a Siemens kicserélte a villamosok hajtóművét is.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....