repülés

Tíz éven belül jönnek az elektromos utasszállító gépek

2016.12.09.

- Kevesebb mint tíz évet kell már csak várni az első elektromos meghajtású utasszállító repülőgépek üzembe helyezéséig - jelentette ki a svájci Bertrand Piccard, aki pilótatársával, André Borschberggel a világon elsőként kerülte meg a Földet egy energiáját kizárólag napelemekből nyerő repülőgéppel, a Solar Impulse 2-vel.

A júliusban véget ért világkörüli kaland óta a két pilóta olyan projekteken dolgozik, amelyekkel demonstrálni tudják, hogy az általuk használt technológiát egyéb módokon is sikerrel lehet alkalmazni. Borschberg szerint az egyik legérdekesebb kérdés az olyan kis méretű elektromos repülőgépek kifejlesztése, amelyek nagyjából másfél órán át képesek a levegőben maradni.


A két pilóta 2017 elején készül bejelenteni következő közös projektjét. "Kilenc év és nyolc hónap múlva ötven ember fog utazni rövid távokat teljesítő elektromos gépeken" - mondta Piccard a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi rendezvényén. "És hogy miért épp kilenc év és nyolc hónap? Mert négy hónappal ezelőtt tíz évet ígértem. És így is fog történni" - tette hozzá a Solar Impulse alapítója és elnöke.

Piccard szerint a tiszta energiatechnológia egyre olcsóbb lesz. Mint fogalmazott: "öt évvel ezelőtt a tiszta technológiával kapcsolatos dolgok mind sokkal drágábbak voltak, ma már azonban más a helyzet. Amennyiben a cél a profitszerzés és a munkahelyteremtés, akkor a szénnek lejárt az ideje".

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....