Formula 1

Tizenkilencre lapot?

2015.10.22.

A Renault motormérnöke, Rémi Taffin magabiztosan várja az Amerikai Nagydíjat, ahol a partnercsapatok reményei szerint jó eredményeket érhetnek el, még akkor is, ha nem vetik be a továbbfejlesztett erőforrásokat, melyek a rendelkezésükre állnak majd

A franciák komoly újításokkal készültek a hétvégi megmérettetésre: a Motorsport információi szerint az új hajtóegység elkészítéséhez tizenegy motorfejlesztési zsetont játszottak ki a rendelkezésükre álló tizenkettőből. Az viszont továbbra sem biztos, hogy ezek az erőforrások működésbe is lépnek; a döntés csak a Red Bull-lal való egyeztetés után születik majd, a feleknek ugyanis át kell gondolniuk, a papíron jobb erőforrás bevetése megéri-e a hátrasorolásos büntetést.

Döntsenek bárhogy, a Renault magabiztosan várja a folytatást, Taffin elmondása szerint ugyanis az elmúlt hetekben sikerült előrelépniük az erőforrás megbízhatóságát és teljesítményét illetően, ez pedig valamivel optimistábbá tette a mérnököket. „Bármelyik specifikációt is vetjük be, mi várjuk Austint” – idézte szavait a Motorsport. „A megbízhatóság rendben volt az előző három versenyen és a teljesítmény is igazodott a remélthez. Mindkét csapatunknak tiszta hétvége kell, hogy megmutassa milyen lehetőségek rejlenek a csomagokban; mindkét csomagban” – tette hozzá.

A hétvége kezdete előtt több forrás is arról írt, a Renault fejlesztései elsősorban a belső égésű motorral kapcsolatosak – az Autosport szerint a turbón is módosítottak –, az új hajtóegységet pedig azt követően minősítették bevetésre alkalmasnak, hogy a próbapadon már teljesített egy életciklust. A módosításokról most Taffin is beszélt (jóformán megerősítette a nemzetközi sajtóban megjelenő információk egy részét), majd a partnerekkel folytatott megbeszélésekre is kitért.

„A legfontosabb változtatások a belső égésű motort érintették, hiszen javítani szeretnénk a teljesítményünkön és a hatékonyságunkon. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy új hajtóegység bevetése hátrasorolásos büntetést von maga után, szóval a döntést a csapatokkal közösen hozzuk majd meg, miután mindent részletesen átbeszéltünk. Teljesen egyértelmű, hogy a szezon jelen szakaszában roppant fontosak a világbajnoki egységek, szóval, ha a körülmények lehetővé teszik, akkor a pályán is használni fogjuk (az új erőforrást)” – zárta gondolatát a francia szakember.

 

(Forrás: Motorsport, Telesport.hu)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....
2026.09.22
A Geely a múlt héten nyitotta meg a Galaxy Cruiser 700 előrendelését Kínában, az érdeklődés nagy....
2026.09.22
A sztráda főváros felé vezető szakaszán történt a karambol. ..
2026.09.22
Horváth Edének, a Rába egykori legendás vezérigazgatójának - akit már életében vörös báróként....