pályázat

Tizenöt milliárd forint támogatás a tanyabusz-programra

2015.04.29.

Módosul a tanyabusz-program: a teljes 2007-2013-as ciklusban a vidéki alapszolgáltatások fejlesztését szolgáló intézkedésekre kifizetett támogatások összege meghaladta a 37 milliárd forintot, amely most kiegészül az új tanyabusz rendelet tizenötmilliárd forintos forrásával - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkársága kedden az MTI-vel.

A támogatás célja, hogy ösztönözze a szolgáltatáshiányos településeken, településrészeken a különböző alapszolgáltatások körének  bővítését, a minőségi szempontok javítása és a fenntarthatóság figyelembe vételével. A pályázók a települési önkormányzatok, önkormányzati társulások, nemzetiségi önkormányzatok, nonprofit szervezetek - egyesületek, alapítványok, például polgárőr egyesületek - és egyházi jogi személyek lehetnek.

Pályázhatnak az ötezernél kevesebb lakosú települések, vagy ahol a település népsűrűsége nem éri el négyzetkilométerenként a 100 főt. A Budapest agglomerációjához tartozó, a városi ranggal rendelkező települések, valamint a kistérségi központok nem igényelhetnek támogatást. Pályázhatnak viszont azon 5000 főnél nagyobb lakosságszámmal rendelkező települések is, amelyek külterületén a település lakosságának több mint 2 százaléka él. A pályázható forrás várható összege 15 milliárd forint, amelyből új gépjárművek és ahhoz kapcsolódó kiegészítő eszközök beszerzése 100 százalékban támogatható. A támogatás igénybe vehető új és már meglévő falu- és tanyagondnoki szolgáltatás fejlesztéséhez,  kistérségi közlekedési szolgáltatás fejlesztésére, szociális, bűnmegelőzési és közösségi szolgáltatás ellátásához kapcsolódó fejlesztésekhez. A maximálisan igényelhető nettó támogatás összege terepjárók esetében legfeljebb nettó 5 millió, mikro-, illetve kisbuszok esetében nem érheti el a nettó 8 millió forintot ügyfelenként.

Emlékeztetnek, hogy az április 17-én megjelent rendeletben előírt határidőkhöz képest, a napokban megjelenő módosító rendelkezések szerint egy hónappal több idő áll az ügyfelek rendelkezésére: a megvalósítási határidő szeptember 21-ről október 16-ra, a kifizetési kérelmek benyújtásának határideje október 5-ről október 30-ra módosult. A műszaki követelmények módosulásával nagyobb lesz az elérhető gépjárművek választéka is - ismerteti a közlemény.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....