Magyar Közút Nonprofit Zrt

Tizenötödik születésnapját ünnepli a Magyar Közút

2020.10.01.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén október 1-jén ünnepli 15. születésnapját, azonban a hazai útkezelés története sokkal régebbre nyúlik vissza. Valójában az 1850-ben alapított építési igazgatóságokkal indult el minden, amely számos átalakulás, bővülés, szervezeti összeolvadás után érte el azt, hogy 15 éve megalakulhatott a mára egy egész országot behálózó, több mint 32 000 kilométer közút üzemeltetését ellátó szervezet, a Magyar Közút. 

Az utak az emberiség életében mindig alapvető szerepet játszottak: annyira hozzátartoznak a civilizációhoz, hogy szinte soha nem jutnak tudatosan az eszünkbe, akár a levegő, amelyet belélegzünk. Az utaknak köszönhető nagy részben a modern civilizáció kifejlődése, hiszen összekötöttek térségeket, országokat, vagyis az embereket.

A szakma korai képviselőinek gondossága, bölcsessége révén a XVII. századig visszamenően találhatóak adatok az utak építéséről, fenntartásáról. A források szerint III. Károly (1685-1740) volt az első király, aki műszaki követelményrendszer szerint építtetett utakat. Mária Terézia 1722-ben rendelte el „útfelügyelő mérnökök” alkalmazását a vármegyékben. 1778-ban jelent meg az első magyar nyelvű szakkönyv: „Az utak’ és utszák’ építésének módja” címmel (fordítója „Kovats Ferentz” matematikus). Az első útpénztár a közutak építési és fenntartási költségeinek fedezésére 1844-ben jött létre.

A szakma történelmének egyik jelentős eseménye gróf Széchenyi István 1848-ban megjelent „Javaslat a magyar közlekedési ügy rendezésérül” tanulmánya. 1850-ben megalapították az építési igazgatóságokat, így a magyar közutakon először álltak szolgálatba útmesterek és útkaparók. 1861-ben visszaállították a magyar királyi kancelláriát, ettől az időponttól a közúti adminisztráció teljesen egészében magyar érdekeket szolgált.

1867-ben jöttek létre az államépítészeti hivatalok, ezeket tekintjük az 1958-ban megalapított közúti igazgatóságok elődjeiknek, amelyek kisebb-nagyobb megszakításokkal és névváltoztatásokkal ugyan, de jórészt ugyanazokat a feladatokat látják el mind a mai napig.

A Magyar Közút pedig pontosan 15 éve, 2005. október 1-jén alakult meg 19 megyei közúti igazgatóság és az ÁKMI Kht. összeolvadásából. Így a társaság a több mint 6200 fős dolgozói létszáma, valamint gazdasági mutatói alapján az ország tíz legnagyobb állami vállalata közé sorolható, budapesti központi irányítással 19 megyében, 94 mérnökségen végzi közútkezelői munkáját.

Az elmúlt 15 év alatt a társaság feladatköre folyamatosan bővült. 2013-tól az autópályák üzemeltetése is a cég feladatává vált (kivéve a koncessziós kezelésben lévő M5-ös és M6-os autópályákat), 2017-től a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ megszűnésével vagyonkezelői feladatokat is ellát, majd 2018-tól kezdődően több mint 1000 kilométernyi külterületi, főutakkal párhuzamos országos kerékpárút üzemeltetését és fenntartását is végzi.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.27
Ritkán látunk olyan mennyiségű havat, ami a 2026-os év elején megérkezett az országba. Vehettünk....
2026.02.27
Tovább erősítette nemzetközi jelenlétét az AutoWallis Csoport, és részben ennek köszönhetően 20....
2026.02.27
A Milan Cortina 2026 modell speciális limitált széria, melyet kifejezetten az olaszországi téli....
2026.02.27
A japán Kuhl Racing tuningcég egy rali ihlette átalakítást kínál a hátsókerék-meghajtású kupéhoz,....
2026.02.27
Vágvölgyi Zoltánt már ismerhetik az olvasók, ő az, aki előadásaiban megmutatja, milyen....
2026.02.27
A mindennapi igényekhez igazított, elérhető árú és kényelmes mobilitásról alkotott víziójához hűen....
2026.02.27
A SEAT & CUPRA egy sorsdöntő évben koronázza meg átalakulását a CUPRA Raval bemutatásával. Ez a....
2026.02.27
A kecskeméti Mercedes-gyár tovább bővül; az idén már 140 új munkatársat vettek fel, így a létszám....
2026.02.27
A Classic Himalayan Drive 2025 mezőnyének egyik autója különösen nagy feltűnést keltett: egy....
2026.02.27
Kína belső égésű motorral szerelt személyautó-piaca hat év alatt drámai mértékben zsugorodott. A....