Nagy-Britannia

Tízéves kortól volán mögé ülhetnek a brit tinik

2021.06.09.

Már 10 éves kortól kipróbálhatják a vezetés élményét azok a brit tinik, akiket szüleik beíratnak egy speciális tanfolyamra az Egyesült Királyságban.

Már 10 éves gyerekek is volán mögé ülhetnek a Track Days UK program keretén belül az Egyesült Királyságban. A program meghirdetett célja, hogy a 17 év alatti jelentkezőknek megtanítsák az autó üzemeltetésének és vezetésének alapjait. Kipróbálhassák képességeiket, jóval azelőtt, hogy a volán mögé ülnének a valódi forgalomban - írja a carscoops.com.

A kezdeményezést az indította el, hogy gyakorlatilag valamennyi családban van már autó. Így a tinik kicsi gyerekkoruktól élik át passzívan az autózás élményét. Ezek után nem csoda, ha sokuk számára végtelennek tűnik a várakozás, mire maguk is törvényesen jogosítványt szerezhetnek, és volán mögé ülhetnek. A vezetésre kiéhezett brit tinik számára jelent óriási hírt, hogy már 10 éves kortól volán mögé ülhetnek – ha csak a tesztpályán is.

A brit autóvezetési tanácsadó cég egy különleges oktatási csoportot hozott létre a 10 és 17 év közötti korosztály számára. A program segítségével a fiatalok belekóstolhatnak a vezetés élményébe – természetesen szigorú felügyelet mellett. A lényeg számukra, hogy tapasztalatokra tegyenek szert arról, hogyan kell egy autóval gyorsítani, miként kell biztonságosan kormányozni, fékezni és sebességet váltani.

Minden jelentkező számára személyre szabott programot dolgoznak ki, igazodva a tini képességeihez és esetleges tapasztalataihoz. A képzéshez használt autó nem kifejezetten oktatói gépjármű, hanem egy decens Ford Fiesta ST, 1,6 literes Ecoboost, turbómotorral és Recaro ülésekkel.

Dan Jones, a Track Days üzemeltetési vezetője elmondta: „A magabiztosság és a tapasztalat kulcsfontosságú az autóvezetés elsajátításához. Azok a fiatalok, akik mögött már több autóval megtett mérföld van, kétségtelenül nagyobb önbizalommal ülnek majd be a kocsiba az igazi tanfolyamon.”  

Amellett, hogy oktató jellegűek, ezek a vezetési próbálkozások kifejezetten szórakoztatóak is a 17 éven aluliak számára. Ráadásul alternatív időtöltési lehetőséget is kínálnak azoknak, akik hosszú ünnepek alkalmával élményre, izgalomra vágynak az otthon töltött unalmas napokkal szemben.  

A lehetőségeknek itt még nincs vége. Azok a tinik, akik nagyobb adag adrenalin-fröccsre vágynak (és a szüleik megengedik, illetve finanszírozzák), lehetőséget kapnak arra, hogy teszteljék vezetési képességeiket egy szuper autóban, kezdve a Ferraritól a Lamborghinin és a McLarenen át az Aston Martinig.

A 30 perces Young Driver Experience ára 39,99 font (kb. 16 ezer forint), míg a Junior Supercar Thrill 169 fontba (kb. 70 ezer forintba) kerül.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....