utastájékoztatás

Tízezeket hagyunk a légitársaságoknál

2015.03.21.

Minden háromórásnál hoszzabbra nyúlt késésért és a járatkimaradásokért a légitársaságoknak meghatározott mértékű, 50–100 eurós kártérítést kellene fizetniük. Az utasok azonban jórészt nem tudnak erről, a szolgáltatók pedig gyakran hivatkoznak vis maiorra. Van megoldás.

Felszállásra várakozó repülőgépek. A légiirányítás engedélye kell a take-off-hoz
 
Aki gyakran repül, az tudja, hogy a repülőjáratok sokszor késnek. Elég egy erősebb időjárási front, ami végignyargal a kontinensen, vagy kezdődik az iskolai vakáció, és az egyébként is zsúfolt európai égbolton máris közlekedési dugók alakulnak ki. Miután a repülőgépek nem tudnak megállni a levegőben, hogy kivárják a sorukat, ezért az európai légi irányítás nem is engedi felszállni a gépeket, amíg nem lesz szabad az út. Vannak egészen nagy forgalmi akadályok is, mint a kiterjedt repülőtéri sztrájkok vagy természeti csapások, mint az izlandi vulkánkitörés volt, ilyenkor napokra lehetetlenné válik a légi közlekedés.
Éppen az említett vulkánihamu-krízis után döntött úgy az unió, hogy a légitársaságoknak meghatározott esetekben felelősséget kell vállalniuk a késésekért és kompenzálniuk kell az utasaikat. A kártérítés feltétele, hogy a járat uniós tagország repülőteréről induljon vagy oda érkezzen, illetőleg hogy a légitársaság uniós országban legyen honos. Feltétel még, hogy három óránál több legyen a késés időtartama, valamint a késés a légitársaság hibájából és nem előre nem látható körülmények (vis maior) miatt következzen be. Ha mindezek a feltételek adottak, 1500 kilométernél rövidebb úton 15 ezer forint, 1500 és 3500 kilométer közötti utak esetében 24 ezer forint, 3500 kilométernél hosszabb utaknál 36 ezer forint a kártérítés.
Sokan nem tudják, hogy az unió jogszabályai szerint a légitársaságoknak, még a fapadosoknak is, a fenti kártérítést kellene fizetniük az érintett járat utasainak. Ám az nem automatikus, az utasnak kell igényelnie. Többségük azonban meg sem próbálja érvényesíteni követelését, vagy ha rá is szánja magát, nem tudja, hogyan fogjon hozzá. Ha el is jut odáig, hogy írásban eljuttatja kárigényét a légitársasághoz, a panaszlevélre adott esetleges elutasító válasz után eláll a követelés érvényesítésének folytatásától. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy utasok 80-85 százalékának követelését a légitársaságok azonnal elutasítják még abban az esetben is, ha egyébként a kártérítés jogosan járna. Legtöbbször az indokolás a rendkívüli körülményekre, illetőleg elháríthatatlan külső okokra – vis maior – hivatkozik. Az utasok csak hosszas és kitartó utánajárást, egyes esetekben pedig csak jogi procedúrát követően juthatnak hozzá a pénzükhöz, s akkor is hosszú hónapok vagy évek múltán.
Egy szolgáltatás révén azok az utasok, akik első mérgükben nem dobták el a repülőjegyüket vagy beszállókártyájukat, mégis pénzhez juthatnak. Az online felülettel dolgozó cég tulajdonképpen megveszi az utastól a jogos követelését – azaz mérlegeli, hogy nem áll-e fenn a vis maior –, három héten belül fizet, és aztán lefolytatja a szükséges pert a kártérítésért, ami természetesen a faktorcégnél landol. Az AimToClaim honlapján kell regisztrálni, néhány perces munkával kitölteni az adatokat, és várni a cég ajánlatát. A megoldás előnye, hogy nem kell előre elköteleződni – mint egy biztosítás esetén –, hanem csak a késés megtörténte után kell megkeresni a céget.
Jámbor Gyula
Megjelent a Magyar Nemzet 2015. március 17-i számában
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.08
A korai autók karbantartása napi, heti rituáléval járt. Mérföldkőnek tekinthetjük Oscar Zerk....
2026.04.08
A Lexus következetesen építi tovább imázsát. Ennek egyik eszköze, hogy a márka kilép saját iparági....
2026.04.08
Jóval 100 dollár alá esett a kőolaj ára a világpiacon szerda reggel, miután az Egyesült Államok és....
2026.04.08
Az állami szavazáson átment a kérés, és a kongresszus is megszavazta. Már csak a Szövetségi....
2026.04.08
Hat év után először gurulnak Forma–1-es autók a Nürburgring aszfaltjára. A jövő héten a listavezető....
2026.04.08
Taxikat ellenőriztek március végén Budapest belvárosában, az akcióban több súlyos visszaélést is....
2026.04.07
A Leapmotor, miután 2025 végén bemutatta a tisztán elektromos B10 kompakt SUV-t, most tovább bővíti....
2026.04.07
Nem minden autó született arra, hogy sorozatgyártsák. ..
2026.04.07
A rendőrök a Lajta pihenőben vonták ki a forgalomból a Budapest felé haladó szabályszegőt – közölte....
2026.04.07
A CATL ötven százalékos részesedést ért el a kínai akkumulátorgyártó piacon az idei év első....