rendőrség

Több gyalogost is majdnem elütött egy menekülő BMW-s Budapesten – videó

2023.07.15.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 26 éves férfival szemben. Az elkövető 2021 februárjában, bódult állapotban, több kerületen át menekült a szirénázó rendőrautók elől, ennek során piros lámpákon, záróvonalon hajtott keresztül, az egyik járdára felhajtva pedig több gyalogost is majdnem elütött.

A vádirat szerint a férfi 2021. február 4-én délután a XV. kerületben, a Pozsony utcában várakozott az ezüst BMW E46-osban, amikor vele szemben a rendőrök intézkedni akartak. Az elkövető az autóval elindult, az intézkedés alól kivonta magát, ezért a rendőrök megkülönböztető fény- és hangjelzést használva, üldözték. A vádlott nagy sebességgel, több közlekedési szabályt megszegve menekült, ennek során egy szabályosan, szemből érkező gépkocsit hirtelen megállásra kényszerített, majd felhajtott a járdára, ahol több gyalogost közvetlenül veszélyeztetett. Egy gyermekével sétáló gyalogosnak félre kellett ugrania, hogy a férfi ne üsse el, a gyermekét pedig a ruhájánál fogva rántotta el az autó elől, egy harmadik gyalogos pedig az úttest mellett várakozó járművek irányába futott.

 

Az ámokfutó ezután sem állt meg, még több piros lámpán keresztül hajtott, az egyiknél úgy, hogy a lámpánál várakozó járműveket, a szemközti sávba áthajtva kerülte meg. A férfi még ezen túl is számos közlekedési szabályt megszegett, valamint több szabályosan közlekedő sofőrt is fékezésre, irányváltoztatásra, vagy megállásra kényszerített, azonban ez az ő életükre, testi épségükre nézve közvetlen veszélyt nem jelentett. A vádlott végül egy szemből közlekedő jármű miatt megállásra kényszerült, ekkor a rendőrök őt elfogták. A férfi a vezetés megkezdése előtt, pszichoaktív szereket fogyasztott, amik a vezetési képességére hátrányosan hatottak.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség az elkövetést beismerő férfit közúti veszélyeztetés bűntettével, valamint bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja, és vele szemben felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását, továbbá a közúti járművezetéstől történő határozott idejű eltiltást is indítványozta.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
ügyészség

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....
2026.06.11
A fejlett robotika, különösen a humanoid rendszerek rendkívül dinamikus fejlődése az automatizálás....