repülés

Több keskenytörzsű repülőgépet akar gyártani az Airbus

2018.03.17.

- Az eddiginél több keskenytörzsű, A320-as családba tartozó repülőgépet akar gyártani az Airbus egy éven belül, mert nagyon nagy a kereslet a típusra - mondta Eric Schulz, a toulouse-i repülőgépgyártó kereskedelmi vezetője minap Szingapúrban.

A Flightglobal légügyi szaklap szerint a Szingapúri Légi Szalonon a januárban nyugdíjba vonult John Leahy utóda azt mondta, már tanulmányozzák, hogy hogyan lehetne a gyártósorokról a korábbi terveknél is több gépet legurítani. Az Airbus jelenlegi tervei szerint 2019-re havi 60-ra tudják felfuttatni a termelést, de az igény miatt ennél is nagyobb gyártási rátára lenne szükség.

Tavaly az Airbus 558 keskenytörzsű gépet gyártott, ez átlagosan havi 46-ot jelent. Az Airbus eddig 14 ezer, A320-as gépre szóló rendelést rögzített a rendszereiben, 7900-at szállított le, a fennmaradó több mint 6 ezer gépet pedig nyolc év alatt készítenék el, ha nem gyorsítják fel a gyártást. A szaklap megjegyezte, hogy a korábbi kereskedelmi vezető, John Leahy és az Airbus utasszállító gépeket gyártó részlegének vezetője, Fabrice Brégier között folyamatosan vita volt arról, hogy mekkora rátával érdemes ezeket a keskenytörzsű gépeket gyártani, végül Fabrice Brégier akarata érvényesült. A francia szakember azonban idén távozik az Airbus éléről, helyét Guillaume Faury, az Airbus Helicopters vezérigazgatója veszi át.

Eric Schulz beszélt arról is, hogy a januárban a dubaji Emirates légitársasággal megkötött, 36 újabb Airbus A380-as óriásgép leszállításáról szóló szerződés után újabb érdeklődők vásárolhatnak a lassan fogyó típusból. Elsősorban azokra a főként ázsia-óceániai légitársaságokra számít, amelyek nagy utasforgalmú járatokat üzemeltetnek olyan repülőterekre, ahol szűkösek a kapacitások, így egy nagy géppel lehet a leghatékonyabban utasokat szállítani. Ázsia kiemelt terület az Airbus számára, mivel tavaly az újonnan átadott gépeik 51 százaléka ebbe a térségbe került, és a december 31-én érvényes rendelésállomány 65 százalékát az ázsiai cégektől érkezett rendelések tették ki.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.26
Vendég: Pócsik László a QJMOTOR magyarországi importőre ..
2026.02.26
Két hét alatt 248 gyorshajtót mértek be a X. kerületben - írja a police.hu.     ..
2026.02.26
Nem csalás, nem ámítás. Hazánk egyik legkedveltebb személyautójából elvetemült hegyiverseny gépet....
2026.02.26
A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált jelentése szerint a csoport árbevétele 2025-ben 54,2....
2026.02.26
Az év végével megszűnik az ingyenes parkolás zöld rendszámmal Budapesten. Ez több bevételt hoz....
2026.02.26
A Mol és a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat megállapodott arról, hogy független....
2026.02.26
Történelmi mennyiségű meghibásodásról számoltak be az autótulajdonosok a JD Power idei....
2026.02.26
Február 28-án újra fénybe borul Debrecen belvárosa: a lampionok, tűzzsonglőrök és oroszlántáncosok....
2026.02.26
A Corvinus a napokban csatlakozott a QS felsőoktatási értékelő szervezet kezdeményezéséhez, a....
2026.02.26
Az autósok többsége drámaian alábecsüli a saját havi költségeit – miközben egyre többen halasztanak....