környezettudatosság

Több mint 1000 km-t kerékpározott a Continental munkatársa

2022.05.18.

Nagy Zoltán, a Continental budapesti munkatársa két fontos célt tűzött ki a zászlajára: az egészséges életvitel és a környezettudatos életmód fontosságára kívánta felhívni a figyelmet 150 órányi kerékpározással, mely során több mint 1000 km-es távot teljesített. A kihívás során a technológiai vállalat mind a 8 hazai lokációját érintette, több szakaszon munkatársai is csatlakoztak hozzá, miközben sokszor nem várt fordulatok tették még izgalmasabbá a közel egy hetes kalandot. 

„Az életem meghatározó része a testmozgás, ennek az örömét, illetve az egészségtudatos életmód fontosságát szeretném minél több emberrel, így a kollégáimmal is megismertetni. Nagyon hálás vagyok, hogy munkahelyem, a Continental a partnerem ebben, és amikor előálltam a 150 órás kerékpározás ötletével, az első pillnattól kezdve támogattak a kihívás megvalósításában” – mondta el Nagy Zoltán, akinek sportolói aktivitása hosszú múltra nyúlik vissza. Többek között a Tour de Pécs, Mecsek kupa, Gemenc kupa, Csillebérci 24 órás MTB verseny, illetve a Velencei-tó Tízszer kihívásokat is több alkalommal teljesítette.

A május 2-től egészen május 7-ig tartó kerékpáros kihívás során  a vállalat sportos kollégája érintette a Continental hazai vállalatait Vácon, Budaörsön, Veszprémben, Szegeden, Makón, Nyíregyházán, illetve Budapesten, azonban előfordult, hogy váratlan fordulatok miatt módosítani kellett az előre eltervezett ütemterven. A küldetés során volt olyan, nap, amikor 160-200 km-t teljesítettek, legalább 8000-9000 kalória elégetésével, ami nagy teljesítmény az emberi szervezet számára. A közel egy hétig tartó túra előre eltervezett ütemtervét váratlan kihívások is szinesítették, mint egy nem várt defekt, vagy az olyan éjszakák, amikor a menetrend miatt csak 3-4 óra jutott a pihenésre.   

„Végtelenül hálás vagyok a munkatársaimnak, akik hol kisebb, hol nagyobb távra csatlakoztak hozzám az elmúlt héten, függetlenül attól, hogy csak ritkábban, hobbi szinten, vagy rendszeresen tekernek hosszabb távokat” – mondta el Nagy Zoltán. „Úgy dondolom, hogy ezzel a kihívással egyrészt sikerült felhívnom számos kollégám figyelmét az egészséges életmódra, illetve arra a tényre, hogy a rendszeres testmozgás nem csupán hasznos, hanem kiváló csapatépítő program is. Emellett nagyon örülök, hogy lehetőségem volt ellátogatni a Continental valamennyi hazai gyárába, és közelebbről betekinteni a munkafolyamatokba” – tette hozzá a kerékpáros.

A Continental környezetvédelmi stratégiájának legfőbb törekvése, hogy a vállalat teljes értékláncát 100%-ban karbonsemlegessé tegye, így kiemelt fontosságúnak tartanak minden ehhez kapcsolódó szemléletformáló akciót. „A környezettudatosság és a fenntartható működés a vállalatunk stratégiájának meghatározó eleme, emellett az egymásért való munka az egyik vállalati értékünk. Nagyon büszkék vagyunk egyrészt Nagy Zoltán kezdeményezésére, másrészt pedig arra, hogy a vállalat munkatársai minden lokációnkban nagy lelkesedéssel várták, illetve kísérték őt az útja során” – emelte ki Hornyacsek Zoltán, a Continental országos vállalati kommunikációs vezetője és a hazai Continental Csoport fenntarthatóságért felelős szponzora.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....