vízi autók

Több mint 3000 esetet láttak el idén a vízimentők

2023.10.09.

2023-ban 55 helyszínen szolgált 382 vízimentő kollégájuk, akik 7914 szolgálati napot dolgoztak és 2914 sérültet, bajbajutottat láttak el – közölte a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat.

Hozzátették, hogy 114 olyan esetet is elláttak, mely során mentőhajóik, illetve mentőautóik egészségügyi személyzete (mentőorvos, mentőtiszt vagy mentőápoló) is részt vett az ellátásban. Mentőhajóikat - köztük a két sürgősségi mentőhajót - 373 alkalommal riasztották mélyvízi mentéshez vagy olyan strandi esetekhez, ahol emelt szintű ellátásra volt szükség.

A nyár folyamán 30 prevenciós eseményt tartottak, nagy részüket strandokon, ahol újraélesztést tanítottak laikusoknak, és bemutatták a különböző mentőmellényfajtákat és helyes viselésüket, valamint néhány mentőeszközüket.

Közölték azt is, hogy idén már hét mentőmellényállványt üzemeltettek. Tavaly állították fel az első olyan állványaikat balatoni strandokon, amelyekről bárki ingyenesen elvehet egy mentőmellényt a gyermekének, amíg a strandon tartózkodnak.

A következő turisztikai szezonig karbantartást, felújítást végeznek, illetve rendezvények biztosításában is részt vesznek - áll a közleményben.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....