Balaton

Több mint 500 hajót várnak Balatonfüredre a Kékszalagra

2024.06.15.

Várhatóan több mint félezer hajó indul az idei, 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon a Balatonon.

A július 18-án rajtoló Balaton-kerülő verseny mianapi sajtótájékoztatóján Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke elmondta, kilencven éve rendezik meg a Kékszalagot, amely idén az MVSZ második legfontosabb eseménye a párizsi olimpia után. Balatonfüredre több mint 500 hajót várnak, ami 2800-3000 résztvevőt jelent.

Kiemelte, a legjobbak mellett a mezőny nagyobb része általában másfél nap alatt teljesíti a légvonalban mintegy 150 kilométeres, Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred távot, ezalatt pedig a legkülönbféle időjárási körülményekkel találkoznak, ettől is szép és izgalmas a verseny.

Zolnai György, a névadó Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, az ország egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező sporteseményét támogatják, amely megmozgatja az egész vitorlás közösséget. Hozzátette, rengeteg hasonlóság a verseny és a bank között, "nincs hátszelünk, van amikor kreuzolunk és rengeteget innoválunk".

Józsa Márton, a tavaly 5 óra 3 perc és 56 másodperces csúccsal győztes, magyar fejlesztésű MLS Raiffeisen Fifty-Fifty tulajdonosa és kormányosa közölte, gyenge szélben szoros versenyre számít. Úgy vélte, kicsi az esély az újabb rekordra, mert tavaly minden összejött, amikor a kétárbócos katamarán - amely idén ötödik győzelmére készül - több mint két órát javított saját csúcsán. 

Holczhauser András, az MVSZ főtitkára és a szervezőbizottság elnöke jelezte, az egyhetes Kékszalag fesztivál keretében számos kiegészítő program várja az érdeklődőket, ilyen a fiatalok részére kiírt Kékpántlika vagy a pénteken sorra kerülő Audi Speed Challenge, amelyen a leggyorsabb vitorlások mérhetik össze sebességüket, továbbá a párizsi olimpikonokkal is találkozhatnak a vendégek. Újdonság, hogy a Kékszalagon minden hajót nyomkövetővel látnak el, ezzel is növelve az online élő közvetítés élményét.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.22
Megérkezett az ötszázadik új autóbusz a Volán flottájába - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a....
2026.03.22
Indul a kerékpáros szezon, és sokan szeretnék vonattal vinni a bringájukat. Tóbiás és Balambér....
2026.03.22
A Lexus LM csupán három éve mutatkozott be, de máris kapott egy kis frissítést – a módosítások....
2026.03.22
Könnyen lehet, hogy a Geely sorozatgyártásba küldi tanulmányát, amely a világ első olyan SUV-ja....
2026.03.22
Költségek és határidő. ..
2026.03.21
A súlyosbodó közel-keleti fegyveres konfliktus komoly fennakadásokat okoz a kínai autóexportban. Ez....
2026.03.21
Először fordult elő, hogy az Európai Unió több autót és autóipari terméket importált Kínából, mint....
2026.03.21
Mit jelent a kék alapon fehér rombusz?   ..
2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....