rendőrség

Több mint ezer autó beszerzésér írt ki tendert a rendőrség

2014.05.19.

Az Országos Rendőr-főkapitányság két részletben 1225 autóra írt ki tárgyalásos közbeszerzést, a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Az első tender 750 rendőrségi ügyintézői és járőr használatra kialakított gépkocsi beszerzésére szól, kiegészítve teljes körű karbantartással és javítással. Utóbbi 5 évre, illetve 200 ezer kilométerre vonatkozik, havi - azonos összegű - átalányban fizetve. A becsült ellenértéket nem közli a felhívás, mindössze annyi szerepel benne, hogy költségvetési forrásból és két részletben fizet az ajánlatkérő.


A másik tenderben 475, többségében megkülönböztető jelzéssel ellátott gépkocsi beszerzése szerepel, itt is teljes körű karbantartással és javítással. A jótállás ideje 36 hónap vagy 120 ezer kilométer - amelyik értéket a jármű hamarabb eléri - de a kocsikon elhelyezett matricákra és fényhidakra 72 hónap, a kiegészítő üléshuzatokra 36 hónap a jótállás. A turbó feltöltésű motorral szerelt járműveknél a motorra és a turbó feltöltőre 60 hónap vagy 200 ezer kilométer a kért garancia. A finanszírozás hasonló az előző tenderével, és ennél sem szerepel a becsült vételár.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.16
Az elektromos autó kínálat az olcsó háromkerekűtől a prémiumszegmens luxus autóig terjed, ami....
2026.03.16
2025-ben a Škoda Auto Group újabb rekordévet zárt. A 2024-es stabil teljesítményre alapozva a cseh....
2026.03.16
Az MG bemutatta az első hivatalos képeket a hamarosan érkező MG 07 modelljéről, amely megörökli a....
2026.03.16
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs,....
2026.03.16
A japán pilóta és navigátora, Aaron Johnston a sok második hely után végre győzni tudott Kenyában a....
2026.03.16
A hétszemélyes Chery Tiggo 8 pont annyival ad többet a hetesnél, mint amennyit várunk: kényelmesebb....
2026.03.16
A high end analóg zene világában nem ritka, hogy egyetlen hangszedő vagy a lemezjátszó....
2026.03.16
Versenyezz, mérd fel a tudásod, és vidd el az 500.000 forintos fődíjat! NiT Hungary a Közúti....
2026.03.16
Közeledik az igazság pillanata: május 5-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2026 ....
2026.03.16
Nem elég a bírság és a jogosítvány elvétele: Olaszország mostantól technológiai alapon akadályozza....