kisvasút

Több mint négyszáz millió forintból újult meg a szobi kisvasút

2024.04.07.

- Megújult 415 millió forint kormányzati támogatásból a szobi kisvasút pályaszakaszának egy része, több mozdony, szerelvény és a telephely - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára minap Szobon.

Rétvári Bence, aki egyben a térség országgyűlési képviselője, a börzsönyi kisvasút felújított szobi telephelyének átadásán arról beszélt, még 2017-ben döntött úgy a kormány, hogy a Börzsöny és a Dunakanyar környékét turisztikailag kiemelt célterületté nyilvánítja és ehhez forrásokat is rendelt.

Fotó: Máthé Zoltán - MTI

Hozzátette, hogy ezekből a forrásokból jutott egyebek között a kisvasutak fejlesztésére is. Három vonalat sikerült a régi kisvasúthálózatból megmenteni és átörökíteni korunknak: a kismarosit, a szob-márianosztrait és a kemenceit, amelyeken éves szinten 150 ezer utas utazik - tette hozzá az államtitkár.

Rétvári Bence elmondta, hogy először Kemencénél adták át az egyik felújított mozdonyt és a pályaszakasz egyes fejlesztéseit, majd a kismarosi felújítás következett, ahol több mint 10 kilométernyi pályatestet sikerült rendbe hozni, több mozdony és vasúti szerelvény mellett.

Hozzátette, most pedig a leghosszabb szakasz részleges felújítása történt meg: mind a sínpályát, mind a mozdonyokat, mind a vasúthoz tartozó telephelyet sikerült megújítani.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....