Légibaleset

Több százan dolgoznak a Moszkva melletti repülőgép-katasztrófa helyszínén

2018.02.12.

Mintegy hétszáz ember dolgozik három műszakban a Moszkva közelében, a Ramenszkojei járásban lezuhant utasszállító repülőgép katasztrófájának helyszínén, kétszáz jármű és kutatásra szolgáló gépek támogatásával - közölte hétfő reggel a rendkívüli helyzetek oroszországi minisztériumának szóvivője.

A terepen a kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) mintegy 70 szakértője is vizsgálódik. A roncsok mintegy harminchektáros területen szóródtak szét, a holttestek és a gép maradványainak felkutatása akár egy hétig is eltart – írta az MTI.

A Szaratovszkije Avialinyii légitársaság Orszkba tartó An-148-asa vasárnap négy perccel a felszállása után eltűnt a radarernyőkről. A gép lezuhant, 65 utasa - köztük három gyerek - és hatfős személyzete életét vesztette. A járaton a jelentések szerint három külföldi - azeri, illetve svájci - állampolgár utazott. Az orosz áldozatok közül 35-en Orenburg megyében, tízen Moszkvában, négyen Szaratovban, hárman Szentpéterváron, a többiek pedig az ország más részein éltek.

A Kommerszant című gazdasági napilap szerint a szakértők jelenleg a hajtómű kigyulladását, a sebességmérő meghibásodást, a jegesedést és a pilóta hibáját tartják a legvalószínűbbnek a tragédia lehetséges okai közül. A terrortámadást a lap szerint nem sorolják ezek közé, de nem is vetették el véglegesen.

Az áldozatok azonosítása Moszkvában történik majd. Hozzátartozóiktól Orszkban hétfőn kezdik meg a mintavételt.

Orszkban hétfőn gyásznapot tartanak, Moszkvában pedig a tragédia miatt törölték a hétfőre tervezett farsangi mulatságokat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....
2026.06.10
Június közepén ismét a kerékpárosoké lesz a főszerep a Csallóközben: 2026. június 14-én, vasárnap....
2026.06.10
Egy héten keresztül kétkerekű járműveket ellenőrzött a rendőrség. Az eredmények egyértelműen....
2026.06.10
Az új Q7* modellel az Audi egy rendkívül sikeres örökségre épít az SUV-szegmensben. A közkedvelt....
2026.06.10
Június 6-án késő délután az állami közlekedési hatóság civil rendőrautója egy lengyel rendszámú....
2026.06.09
Skoda Octavia Combi 1.5 TSi vásárlás előtti átvizsgálás ..
2026.06.09
A szakemberek részéről csak pozitív visszajelzéseket kapott a balatonfőkajári versenypálya....
2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....