Formula-E

Több verseny és nagyobb teljesítmény a Formula-E nyolcadik idényében

2022.01.29.

Minden eddiginél több, 16 futamot rendeznek az elektromos együléses versenyautókat felvonultató Formula-E világbajnokság idei, nyolcadik szezonjában, amely a hétvégén kezdődik Szaúd-Arábiában.

A dirijai első állomáson rögtön két futamot is tartanak a 22 fős mezőnynek, majd további kilenc városba látogat el a sorozat, ezek közül Jakarta, Vancouver, valamint az augusztus 13-14-i utolsó fordulót rendező Szöul most először szerepel a naptárban.

A világbajnok holland Nyck De Vries a csapatok között győztes Mercedesnél maradt és címvédésre készül, míg a legismertebb új versenyző a mezőnyben Antonio Giovinazzi, aki az előző három évben a Forma-1-es Alfa Romeo istállónál szerepelt.

A Formula-E-ben megújul az időmérő lebonyolítása, az autósportban nemzetközi szinten először rendeznek csoportokra, valamint párharcokra osztott kvalifikációt.

 

A versenyautók gyorsabbak lesznek, mint eddig, előzéshez 220 kilowattnyi erő áll a pilóták rendelkezésére, amely 20 kilowattal több a legutóbbinál. Az úgynevezett támadó üzemmódban az eddigi 235 kilowatt helyett 250 kilowatt lesz a motor teljesítménye.

A Formula-E vb első dirijai futamát pénteken, a másodikat pedig szombaton rendezik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....