közlekedésben meghaltak

Többen haltak meg tavaly Bécs utcáin

2025.01.03.

Míg tavaly Ausztria-szerte csökkent a közúti közlekedési halálesetek száma, Bécsben – a 2023-as tizenkettőről 2024-re 20-ra – nőtt. Ez a legmagasabb szám 2017 óta – írja az orf.at.

A legtöbb halálos kimenetelű baleset a Duna-parti városrészben történt. Kilenc kerületben nem történt halálos baleset. 2024-ben az áldozatok három legnagyobb csoportja az autósok, a gyalogosok és a motorosok voltak.

„Csak egy elfogadható számú közúti haláleset van, ez pedig nulla. „Fontos, hogy minél közelebb kerüljünk ehhez a célhoz” – mondta Christian Gratzer, az Osztrák Közlekedési Klub (VCÖ) szóvivője. Az eddigi legalacsonyabb közlekedési halálesetek száma Bécsben 2023-ban, 2020-ban és 2019-ben történt, tizenkettővel.

Az eredmények alapján az Osztrák Közlekedési Klub ismét 50 helyett 30-as sebességkorlátozást szorgalmaz a lakott területeken a biztonság növelése érdekében. A kerületek ilyen intézkedésekkel csökkenthetik a súlyos balesetek számát a VCÖ szerint.

Utaltak a vezetés közbeni telefonálások miatti fokozott balesetveszélyre is. A vezetés közbeni üzenetek olvasása és írása több mint 20-szorosára növeli a balesetek kockázatát.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....