duális képzés

Többszörös a túljelentkezés a duális képzésre

2015.04.01.

A hallgatói jelentkezések részben már lezárultak, és az eddigi adatok alapján több egyetemen többszörös a túljelentkezés a meghirdetett duális képzésre; a Kecskeméti Főiskolán – a Mercedes gyárának is köszönhetően – 67 helyre 800 hallgató, Szombathelyen pedig a rendelkezésre álló 50 helyre 240 jelentkező jutott - számolt be a duális képzés tapasztalatairól a felsőoktatásért felelős államtitkár szerdán.

Palkovics László a Vállalati információs napok a duális felsőoktatási képzésekről című rendezvénysorozat budapesti negyedik állomásán elmondta, míg a hallgatók száma a műszaki területen enyhén csökkent, a közgazdasági szakterületen pedig szinten maradt, azokon a szakokon, ahol duális szakképzést hirdettek meg, 7 százalékkal növekedett a létszám. Hozzátette: jelenleg öt speciális – műszaki, agrár, gazdaságtudományi, informatikai, természettudományi – szakterülete van a duális képzésnek, ugyanakkor megjelenhet hamarosan például a szociális szakemberképzés, mivel a vállalatok mellett intézményektől is érkezett erre kezdeményezés.


Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a duális képzés nem csodaszer és nem alkalmazható minden területen, így az orvosok tanításánál felmerül a kérdés, hogy valóban tudnak-e olyan mértékben gyakorlati oktatásban részt venni, mint egy mérnökhallgató. Az államtitkár emlékeztetett, hogy a vállalatok és felsőoktatási intézmények együttműködésére kiírt pályázatra 350 cég jelentkezett, ebből 248 kis- és középvállalat; 21 felsőoktatási intézmény vesz részt az együttműködésben, és 79 alapszakot érint a duális képzési forma. Idén szeptembertől 1050 hallgató tud majd belépni duális képzési formába.

Bihall Tamás a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) oktatási és képzési alelnöke elmondta: a kamara a vállalatok versenyképességének szempontjából kulcskérdésnek tekinti a duális képzés indítását, mivel több területen is szakemberhiány gátolja a növekedést. Az MKIK-nak elsősorban a magyar kkv szektorban lesz kiemelt feladata, hogy megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy egy kisvállalkozás is bekapcsolódhasson a rendszerbe. A kamara továbbá abban is szerepet vállal, hogy a Duális Képzési Tanács szakfelelőseivel a cégek akkreditációját folyamatosan biztosítsák.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.19
Az ikerturbós V6-os motorhoz nem feltétlenül illik a konnektor, talán illúzióromboló is, de a világ....
2026.03.19
Mutatjuk, mi várható.   ..
2026.03.19
A BMW 3-as a bajor prémiumgyártó legmeghatározóbb modellsorozata. Egy ikon, amely az elmúlt fél....
2026.03.19
 A Porsche ausztráliai jelenlétének 75. évfordulóját köszöntő ünnepségek részeként a Porsche Cars....
2026.03.19
Árokba borult egy kamion csütörtökön az M4-es autóút 181-es kilométerszelvényénél, Törökszentmiklós....
2026.03.19
A Forma–1 növekvő kínai népszerűségét látva a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton és a jelenlegi....
2026.03.19
Alaposan átalakították az első generációs Toyota Celicát, hogy a SEMA tuningshow sztárja lehessen. ..
2026.03.19
– Elviszed az új Audi Q3-at nyitástól zárásig? – kérdezte tőlem minap a Porsche Szeged értékesítési....
2026.03.19
A Veszprém vármegyei rendőrök egy nagytestű elütött vadat próbáltak eltávolítani az úttestről,....
2026.03.19
A Mol és a Shell ideiglenesen korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét a szlovéniai....