Tóbiás és Balambér kalandaji - Az Advent küszöbén | Autoszektor
Tóbiás és Balambér kalandjai

Tóbiás és Balambér kalandaji - Az Advent küszöbén

2018.11.25.

Egy nagyon nagy és fontos ünnep előtt állunk, ami minden névben minden gyermek várva vár, az Advent, a Mikulás, a Szenteste, és a Karácsony ünnepe vár ránk. Cikkünkből kiderül, hogy miről is szól az advent, ilyenkor mit szoktunk csinálni, milyen hagyományai vannak az adventi várakozásnak. Tarts velünk. 

 

Az advent szó jelentése a keresztény kultúrkörben eljövetelt jelent a karácsonyt megelőző 4. vasárnaptól karácsonyig (december 25.) tart. Az adventi időszak várakozásban telik, Úr eljövetelét várják a hívők. Régebben kisböjtnek nevezték ezt az időszakot. Advent eredete a 4. századra nyúlik vissza. VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok a számát. Advent első vasárnapja, a keresztény egyházi év első napja mindig november 27. és december 3. közé esik. A katolikus egyházban advent liturgikus színe a lila (viola), mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnap, az Úr eljövetelének közelségét ünneplik; e nap liturgikus színe a rózsaszín.

Boldog, meghittadventi készülődés (Forrás: AI generált illusztráció)

Ma már nem csak a nagyon vallásos emberek tartják ezt a keresztény szokást. Adventhez kapcsolódik az adventi koszorú készítése, amely mára már szintén nem csak a hagyományos színekben jelenik meg. Adventi koszorút a XIX-XX. század óta szokás készíteni. Ősét egy német evangélikus lelkész alkotta meg 1839-ben. Egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, és minden nap eggyel többet gyújtott meg. Később az adventi koszorú fenyőágakból készült alapból és 4 db gyertyából állt (illetve sok változatban áll ma is). Hagyományosan a gyertyák színe: az első kettő és a negyedik lila (bűnbánat), a harmadik rózsaszín, a közelgő ünnep feletti öröm miatt. Azonban, ha ma körülnézünk az üzletekben, az adventi koszorúk minden formáját megtaláljuk. A hagyományostól az extravagánsig. Többségben még mindig kör alakú, de a gyertyák színei igen változatosak lehetnek. Láttam már kovácsoltvas, négyágú adventi "koszorút", négyágú gyertyatartót, melyen a gyertya tartója emelkedő sorrendben van, és még számtalan változatot.

Minden nap egy koska csoki a kalendáriumból (kép: alkotovilag.hu)

Az advent a mai ember életében a szó szoros értelemben vett várakozás időszaka lehet. Fontosnak tartom - különösen, ha gyermek is van a családban - hogy ezt lehetőségeinkhez képest a legszebbé varázsoljuk, rohanó napjainkban legalább vasárnaponként megálljunk, megpihenjünk, elmélkedjünk egy kicsit. A várakozás és készülődés azonban nem csak az adventi koszorú készítéséből, a gyertyák meggyújtásából áll. Másik szokás, melynek főként a gyermekek örülnek, az adventi naptár készítése. Ezt készíthetjük mi magunk is, de készen is vásárolhatunk. A magunk által készített adventi naptárnak is megvan a maga varázsa. Gyermekünknek személyre szabott kis meglepetéseket tudnunk benne elhelyezni. A boltokban kaphatók üres naptárak, ha mi nem tudunk, vagy nem szeretnénk bajlódni vele, de csokoládéval töltött adventi naptárak is vannak, illetve idén már találkoztam LEGO adventi naptárral is. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

A képek illusztrációk, egyes esetekben mesterséges intelligencia által generáltak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....