Tóbiás és Balambér a hófödte erdőbe indul

Tóbiás és Balambér még mélyen szunyókált meleg ágyikójukban, amikor Édesanya halkan belépett hozzájuk a szobába. Előbb óvatosan beengedett egy kis napfényt a szobába, majd finoman keltegetni kezdte fiacskáit.

- Jó reggelt, Tóbiás! Jó reggelt, Balambér! – simogatta meg a két kiskutya orrocskáját, ami kikandikált a takaró alól. – Gyerünk, ébredjetek! Gyönyörűen süt a Nap odakinn, minden hófehér. Édesapával pedig támadt egy remek ötletünk: mit szóltok, ha ma kirándulunk egyet az erdőben?

- Óóóó, de jóóóóó! – mondta nagyot ásítva Balambér, és sűrűn pislogott, majd megdörzsölte a szemét és kinyitotta.

- Menjünk, csak még 5 percet hadd aludjak! – kérte álmosan Tóbiás és a másik oldalára fordult.

- Bizony nem kellett volna tegnap olyan sokáig mesét nézni, igaz? Akkor most könnyebben felébrednétek! – mondta csípőre tett kézzel Édesanya, majd hozzátette: - Ébredjetek és gyertek reggelizni, hogy minél több időt tölthessünk a szabadban!

- Megyünk, megyünk… - válaszolta a két kiskutya.

Reggeli után Tóbiás és Balambér felöltözött, majd felvették a vízálló overallt, csizmát és kesztyűt, hogy ne ázzon át a ruhájuk, ha egész nap a hóban lesznek. Édesanya egy-egy meleg kötött sapkát is nyomott a fejükre, majd elindultak.

- Hoztatok távcsövet, hogy jól szemügyre vegyük, ha valamilyen állattal találkozunk? – kérdezte még a kapu előtt Édesanya.

- Igen! És fényképezőt is hoztunk – válaszolta büszkén Tóbiás.

- Én pedig még hoztam egy zacskó magot is a madarak etetőjébe – húzta ki magát Balambér.

- Ez nagyon jó ötlet! – dicsérte meg fiacskáit Édesanya. – Rendben, akkor indulhatunk!

Tóbiás és Balambér elindult, hogy felfedezze a havas téli erdő állatvilágát

Ahogy az erdőben sétáltak, Balambér egyszer csak csiripelésre lett figyelmes.

- Édesanya, te is hallod ezt? – kérdezte kicsit félénken Balambér – Honnan jön ez a csiripelő hang?

- Biztosan egy madár lesz. Nézzünk csak föl a fákra, hátha megpillantjuk. De csendesen, nehogy elijesszük! – válaszolta Édesanya.

A két kiskutya kémlelte az eget és a fák ágait, amikor hirtelen Tóbiás az egyik magas fa ágára mutatott és halkan suttogta:

- Én látom! Ott ül a fán! Milyen madár ez?

- Jaj, de szép vörös mellénye van! Ez bizony egy vörösbegy! – mondta Édesanya.

A vörösbegy ott csücsült a faágon

A két kiskutya még egy darabig csodálta a szép, színes madarat, Balambér pedig szórt neki a fán lógó etetőbe a magvakból, és a kutyusok tovább sétáltak.

Tóbiás annyira megörült a kismadárnak, hogy séta közben sokszor felfelé nézett, hátha lát még másik madarat is, ám figyelmetlen volt és hirtelen megcsúszott a jeges földön, és bizony a fenekére puffant. Balambér jót mosolygott rajta.

- Ejnye, kisfiam! Nézz a lábad elé mindig, mert az erdőben néhol bizony jeges a talaj, máshol az olvadó hó alatt megbújhatnak nyálkás falevelek, amelyeken szintén hamar megcsúszhatsz, ha nem figyelsz oda! – dorgálta meg finoman Tóbiást Édesanya.

- Bocsánat! Ígérem, hogy ezentúl mindig a lábam elé nézek! – mondta Tóbiás, majd folytatták útjukat az erdei etető felé.

A kutyusok jól tudták, hogy az erdei etető köré gyakran odagyűlnek az állatok, így talán most is szerencséjük lesz, és találkoznak valamennyiükkel.

A kiskutyák nem csalódtak, amikor odaértek. Az etető körül sereglett a sok szarvas. Tóbiás és Balambér csak távolabbról, csendben sugdolózva nézte a kecses állatokat, hogy ne zavarják őket étkezés közben, és főleg, hogy meg ne ijesszék őket.

Az etető körül sereglett a sok szarvas

Amikor a szarvasok jól laktak, szélsebesen besurrantak a közeli fák közé. Nem sokkal később egy fülesbagoly szállt le az etető tetejére, miközben huhogott. Alig telt el pár perc és a vaddisznók is megjelentek az etető körül, ők is jöttek lakmározni egy kicsit.

Nemsokára egy bagoly is megjelent

Tóbiás és Balambér sokáig nézte a békés állatokat, de, mivel nem mozogtak, kezdtek fázni, és kérték Édesanyát, hogy induljanak hazafelé. Lassan már közeledett az ő ebédidejük is, amit Balambér korgó pocakja is jelzett.

Azonban a kalandjaik itt még nem értek véget. Hazafelé sétálva Tóbiás egyszer csak megtorpant:

- Nézzétek! – Suttogta, és ujjával előre mutatott.

Nem messze tőlük az úton éppen egy nyulacska kelt át, és észre is vette a kíváncsi kiskutyákat. Az út melletti hókupac mögül még egy ideig szemmel tartotta Tóbiásékat, majd eltűnt a bokrok között.

Az út mellől egy nyuszi figyelte Tóbiásékat

Ahogy tovább sétáltak, Balambér hirtelen felmordult:

- Au! – és megdörgölte a kobakját. – Mi volt ez? Valami a fejemre esett.

Lenézett, és már látta is, mi esett a buksijára: egy dió hevert a lába előtt.

- Honnan eshetett ide ez a dió? – kérdezte tanácstalanul a kiskutya, miközben felemelte a földről, hogy jobban szemügyre vegye.

- Ez bizony tényleg dió! Furcsa, mert télen nem terem dió – fordult testvéréhez Tóbiás.

- Talán egy mókus ejtette el – mondta Édesanya, majd a közeli fára mutatott – Nézzétek csak, meg is van!

A fán ott ücsörgött egy kis vörös mókus. Félénken nézett az idegen látogatókra.

- Adjuk neki vissza a diót! – javasolta Balambér, és óvatosan közelebb lépett a mókushoz, és lassan felnyújtotta neki a diót.

A diót egy kis mókus ejtette el

A mókus egy ideig még habozott, majd lassan leereszkedett a fáról, és gyorsan kikapta Balambér tenyeréből a diót. Mivel látta, hogy a kiskutya nem bántja, köszönetképp ráugrott a kutyus sapkájára, és körbefutott a vállain.

Balambér elnevette magát. Miután a mókus kiugrándozta magát, Balambér öntött még egy kis magvat a földre újdonsült barátjának, majd Édesanyával tovább indultak hazafelé. Asztalhoz ültek, és amíg a meleg levesre vártak, egymás szavába mesélték legújabb erdei kalandjukat Édesapának, aki kíváncsian figyelte fiacskáit.

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!