Tomracing

A Tomracingnél „2015 valaminek a kezdete, és nem a csúcsa volt!”

2015.11.27.

Újabb esztendőt tudhat maga mögött a technikai sportok egyik legeredményesebb csapata, a Tomracing Motorsport. A gárda immár a legmagasabb nemzetközi szinten is letette névjegyét, hiszen versenyzői közül Kerényi Ádám a drift Európa-bajnokságon teljesített teljes szezont, míg Gyutai Adrián egyrészt bemutatkozott a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, másrészt sikeresen teljesítette első évét a világ egyik legerősebb pontvadászatában, az olasz bajnokságban.

Persze a hazai versenyeken is bizonyítottak versenyzőik, hiszen Kulman Miklós harmadik lett a stuntriderek országos bajnokságán, valamint számos kellemes pillanatot szerzett a szurkolóknak Kohári Zoltán (drag), Radák „Radír” János és Tápai Attila (drift). A Tomracing Motorsport csapatfőnöke, Miklósy Tamás azonban nemcsak a sportolók teljesítményére büszke, hanem arra is, hogy a gárda komoly gazdasági elismerésben is részesült, valamint megnyitotta a saját webáruházát.

- Immár nemcsak a hazai, hanem komoly nemzetközi versenyeken is jelen volt a Tomracing Motorsport. Mennyire elégedett az idén elért eredményekkel?

Miklósy Tamás: „2015-ben megpróbáltunk ismét előbbre lépni több területen is, ezért örültünk, hogy több versenyzőnk is nagyon komoly nemzetközi versenyen indulhatott. Pontosan tudtuk, hogy ez azzal jár, hogy a jövőbeli eredményesség reményében az első, úgynevezett tanulóévben a versenyző felvegye a ritmust, megszokja a légkört. Eddig nem az eredményesség volt a legfontosabb, ám jövőre az idei tapasztalatokra építve az a célunk, hogy sportolóink mielőbb versenyképes résztvevőivé váljanak az eddigieknél jóval keményebb sorozatoknak.”

- Kerényi Ádám révén a drift Európa-bajnokságon, míg Gyutai Adrián révén a gyorsaságimotoros-világbajnokságon is bemutatkozhatott a csapat. Nevezhetjük a 2015-ös évet ezek tükrében történelminek a Tomracing Motorsport eddigi életében?

MT: „Minden évben megpróbálunk előbbre lépni és ennek egyik része az, hogy a versenyzők is haladjanak az egyre magasabb szintű versenysorozatok felé. Kerényi Ádám korábban is a drift Eb résztvevője volt, sőt, háromszoros Európa-bajnokként csatlakozott idén a csapatunkhoz, így az ő esetében maximum mi számítottunk újoncnak a kontinensviadalon. Adriánnál viszont ez az idei év nagy előrelépéseket hozott. Ő egy teljes szezont teljesített az olasz bajnokságban, ahol derekasan helyt állt, ráadásul a gyorsasági világbajnokságon is bemutatkozhatott, ami hatalmas dolognak számít. A csapatunk történetében ez mérföldkő, ami reményeink szerint sokkal inkább valaminek a kezdete, mintsem a csúcsa, megkoronázása volt.”

Gyutai Adrián

- Korábban főleg a motorsportban voltak jelen, idén viszont jóval erősebb volt az autósportban betöltött szerepük. Tudatos volt ez a váltás?

MT: „Az autósportba való megjelenésünk először szinte magától jött, majd egyre inkább a tudatos terjeszkedés része lett. Mindig is közel álltak hozzánk a versenyautók is, és ahogy lehetőség adódott, itt is szerettünk volna bizonyítani.”

Kohári Zoltán (b), Miklósy Tamás és a háttérben a Dragacs

- Milyen tervekkel várják a 2016-os esztendőt? Bővül-e a sportágak száma jövőre?

MT: „Jelenleg is folynak még az egyeztetések, de mindenképp szeretnénk előre haladni és minden szempontból fejlődni. Jelen pillanatban nincs szó új sportágba való belépésünkről, de a későbbiekben még ez is változhat. A 2016-os évünkben szeretnénk, ha eredményesebben szerepelnénk, mint idén, komolyan hiszek abban, hogy több kupát és érmet szereznek majd versenyzőink. Idén többször is technikai probléma akadályozta meg a még jobb szereplést, úgyhogy egy kicsivel könnyebb versenyszezonban reménykedünk a jövő évre.”

Tápai Attila, Miklósy Tamás és Biel Richárd

- Mit lehet már tudni a jövő évi felállásról? Kik lesznek a versenyzőik, és ők hol mérettetik meg magukat?

Miklósy Tamás: „Örülünk, ha a csapatunk esetleg tovább bővül, de mivel a növekvő létszám további terhet jelent munkában és anyagiakban egyaránt, ezért ezzel óvatosak vagyunk. A versenyzőkkel folytatott egyeztetések még nem zárultak le, ezért még a pontos létszám sem alakult ki, de célunk az, hogy a versenyzőinket egyrészt megtartsuk, másrészt egyre komolyabb szintet képviseljenek a sportágukban hazai és nemzetközi szinten egyaránt.”

- Mennyire segítette a csapat biztos hátterének építését, hogy év közben egy komoly gazdasági elismerést kapott?

Miklósy Tamás: „Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a csapat hátterét biztosító támogatók elégedettek legyenek, és hogy ez a kör bővüljön is. A Bisnode gazdasági minősítése számunkra komoly elismerés volt, aminek kapcsán sok gratulációt kaptunk. Ha nem is számolható át forintra ennek a tanúsítványnak az értéke, biztos vagyok benne, hogy részét képezi annak, hogy a csapatunkat támogató cégek, cégvezetők bizalmát megőrizzük és a későbbiekben új támogatókat is megnyerjünk.”

 

- A csapat webáruházának megnyitásával mi a céljuk? Milyen meglepetésekkel szolgálnak a szurkolóiknak itt?

Miklósy Tamás: „A napokban indult el a csapat hivatalos webshopja, aminek az eddig felmerült igények kiszolgálása mellett célja a csapat népszerűsítése is. A már most is széles kínálatunkat folyamatosan bővíteni fogjuk, és remélhetőleg mindenki talál majd magának valami olyat az oldalon, ami kedvére való.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....
2026.07.02
A válasz meglepő!   ..
2026.07.02
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone felfedte, az előző években a Ferrarit ajánlotta....
2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....