elismerés

Topolcsik Melinda az Év Női Ipari Vezetője 2025-ben

2025.07.08.

2025-ben első alkalommal hirdették meg a Gyártástrend magazin által szervezett Év Gyára Projektverseny keretében az Év Ipari Vezetője kategóriát, amelynek célja, hogy reflektorfénybe állítsa a hazai gyártóipar meghatározó szereplőit. A női vezető kategóriában az elismerést idén Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója vehette át.

 

A verseny zsűrije által összeállított döntős listára olyan vezetők kerültek fel, akik az elmúlt évek során – a zsűri szakmai megítélése alapján – hitelesen és valódi értéket teremtve járultak hozzá a magyar ipari termelés, technológiai fejlődés és gondolkodásmód formálásához, ezáltal eredményesebbé és versenyképesebbé téve a hazai ipart. A kategóriagyőzteseket végül közönségszavazás döntötte el.

Topolcsik Melinda évek óta aktív támogatója annak a szemléletváltásnak, hogy a termelőszektor és az autóipar ne csupán férfiak által dominált területként éljen a köztudatban. A mintegy 1.200 főt foglalkoztató Bridgestone tatabányai üzemének élén olyan vezetőként tevékenykedik, aki nemcsak az üzemi teljesítményre, hanem az innovációra, a munkatársak iránti felelősségvállalásra, a fenntarthatóságra és a társadalmi értékteremtésre is hangsúlyt helyez.

„Ez a díj bizonyítéka annak, hogy a gyártóipar már nem kizárólag férfias terep. Hiszem, hogy nőként is lehetünk formálói, döntéshozói és irányítói az iparágnak. Hálásan köszönöm a zsűrinek és a közönségszavazóknak az elismerést”fogalmazott Topolcsik Melinda a díjátadón.

Az Év Női Ipari Vezetője díj egyben a közösségi teljesítmény elismerése is: a Bridgestone Tatabánya csapatának szakmai kiválósága, a gyártósoron dolgozók figyelme, a mérnökök precizitása és a vezetőtársak együttműködése mind hozzájárult a közös sikerhez.

A gyárat 2017 eleje óta vezető Topolcsik Melinda irányítása alatt a Bridgestone Tatabánya nemcsak gazdaságilag erősödött meg – 85 milliárd forintos beruházással új gyáregység épült, a gyártókapacitás 7,2 millió abroncsra nőtt, valamint 9,2 milliárd forintos beruházásból a raktárkapacitást fejlesztették –, hanem társadalmi szerepvállalásban is példamutatóvá vált. A cég mára több száz szervezetet támogatott: játszóteret épített, élelmiszereket és gumiabroncsokat adományozott; emellett aktív szerepet vállal önkéntes jótékonysági kezdeményezésekben, például a „Gyalogolj az életedért” mellrákellenes kampányban Tatabányán, vagy a Duna-Ipoly Nemzeti Park környezetvédő programjaiban. A közösségekért végzett munka, a digitalizáció és a fenntarthatóság iránti elkötelezettség révén a tatabányai üzem valódi mintagyárrá vált. Az emberközpontú működés elismeréseként az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2025-ben már hatodik alkalommal ismerte el a vállalatot a Családbarát Munkahely díjjal.



 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
Megérkezett az új Kia Niro, amely látványos külső frissítéssel, digitális műszerfallal és kizárólag....
2026.05.20
Az új, HRC által ihletett, háromszínű fényezésben pompázó kivitel a boxutca sztárja lehet a hétvégi....
2026.05.19
Sebességmérést tartottak nemrégiben a főváros X. kerületében, ami után sokan számíthatnak komoly....
2026.05.19
Ha nem okosan bánsz a kocsiddal, akár százezres bírságot is kaphatsz.   ..
2026.05.19
Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta....
2026.05.19
Az MG új modellje, a MG 07 az elsők között kapja meg a Momenta legfejlettebb önvezető....
2026.05.19
Mintegy 50 ezer megrendelés érkezett eddig a BMW Group debreceni gyárában készülő iX3 modellre, és....
2026.05.19
Egyszerre próbálhattuk ki az Opel Astra minden létező változatát, a kombitól a dízelen át az....
2026.05.19
Több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személyi sérüléses balesetek....
2026.05.19
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinform jelentése....