BMW
2015 júliusában összesen 173 195 darab BMW, MINI és Rolls-Royce modellt adott át ügyfeleinek világszerte a BMW Group, amely 5,6 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti teljesítményt és ezzel a vállalatcsoport történetének legerősebb júliusi mutatója. A BMW Group összesen 1 272 953 darab járművet értékesített 2015 első hét hónapjában, amely 7,5 százalékkal több, mint a 2014 hasonló időszakában elkönyvelt eredmény. Mint ilyen, a vállalatcsoport továbbra is töretlen lendülettel halad a 2015-ös évre kitűzött globális értékesítési célja felé, hogy év végére átlépje a kétmilliós darabszámú eladási mutatót.
„Az egyes piacokon tapasztalható nehézségek ellenére a BMW Group globális értékesítési számai továbbra is erőteljes növekedést mutatnak” - nyilatkozta Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és márkamarketingért felelős tagja. „Európában, a NAFTA-régió országaiban és Ázsia egyes piacain is egyre intenzívebb érdeklődést tapasztalunk a kiemelkedően népszerű márkáink egyes modellsorozatai iránt, így továbbra is magabiztos vagyok a téren, hogy a vállalatcsoportunk idei évben mutatott értékesítési növekedése az év hátralévő részében is töretlen lendülettel folytatódik majd” - tette hozzá Ian Robertson.
2015 júliusában a BMW az előző júliusi eredményhez képest 5,8 százalékkal több, 147 513 modellt adott át ügyfeleinek világszerte, amellyel a bajor gyártó idén átlépte az egymilliós értékesítési darabszámot: az év első hét hónapjában eladott 1 079 563 négykerekűjével a BMW 5,2 százalékkal szárnyalta túl a 2014 első hét hónapjában elért teljesítményt.
A BMW 1-es sorozat iránti érdeklődés 5,6 százalékkal haladta meg az előző júliusi értéket – a nemrégiben felfrissített kompaktot ez év hetedik hónapjában 14 275 ügyfél vehette át világszerte. A vadonatúj BMW 2-es sorozat júliusban 14 580 eladott példánnyal továbbra is erős értékesítési mutatót produkált. A BMW X modellcsalád tagjainak népszerűsége eközben töretlen: a legnagyobb érdeklődés továbbra is a BMW X5 modellt övezi, amelyből a tavaly júliusi adatokhoz képest 32,7 százalékkal több, összesen 14 938 modell kelt el 2015 hetedik hónapjában. Egy évvel megjelenése után 4 102 ügyfél választotta júliusban a BMW X4 modellt, míg a BMW X6-ból 3 648 példány talált gazdára az év hetedik hónapjában, amely 71,5 százalékkal haladja meg a 2014 júliusában tapasztalt számot.
Júliusban összesen 2 221 BMW i modellt vehettek át a márka ügyfelei, ami 79,4 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva. 2015 első hét hónapjában világszerte összesen 14 784 BMW i modellt adott át ügyfeleinek a bajor gyártó.
25 416 darab eladott modelljével a MINI 4,8 százalékkal erősebb júliust zárt idén, mint tavaly ilyenkor, miközben az év első hét hónapjában átadott MINI modellek száma ezzel már 191 355 darabra nőtt (22,5 százalékos javulás). A háromajtós MINI iránti kereslet kereken 24 százalékkal (73 226 darab) nőtt a januártól júliusig tartó időszakban, míg az ötajtós kisautó népszerűsége világszerte 51 666 modellben érhető tetten ugyanebben az időszakban.
A BMW Group globálisan kiegyenlített értékesítési stratégiájának megfelelően a vállalatcsoport júliusban és az év első hét hónapjában is növelni tudta eladásait, mindegyik régióban.
Ázsiában a BMW és MINI járművek értékesítése 389 015 átadott modellel 4,1 százalékkal haladja meg a 2014 első hét hónapjában regisztrált eredményt. Kínában a vállalatcsoport az előző évben tapasztalt ugrásszerű érdeklődés-növekedés ellenére is tovább tudta gyarapítani eladásait, a 2015 első hét hónapjában átadott 265 215 darab négykerekű 1,3 százalékos javulást jelent. Japánban és Dél-Koreában eközben két számjegyű növekedést könyvelhetett el a BMW Group: január és július között Japánban 38 603, Dél-Koreában pedig 31 453 BMW és MINI modell talált gazdára. Amíg előbbi 11,7, addig utóbbi 22,2 százalékos emelkedésnek felel meg.
A vállalatcsoport modelljei iránt továbbra is stabil érdeklődés mutatkozik az amerikai kontinensen: 2015 első hét hónapjában itt összesen 281 432 darab BMW és MINI modellt adott át ügyfeleinek a vállalatcsoport, ami 8,4 százalékkal több, mint 2014 hasonló időszakában. Az Amerikai Egyesült Államokban 8,1 százalékkal nőtt a BMW Group modelljei iránti kereslet, az év első hét hónapjában itt összesen 231 044 jármű talált gazdára. Kanadában a 23 785 átadott modell 13,4 százalékos emelkedést, Mexikóban a 9 557 autó pedig 19,8 százalékos javulást jelent.
Európában 563 670 darab BMW és MINI négykerekűt értékesített 2015 januárja és júliusa között a BMW Group, ami 9,7 százalékos javulás a 2014 hasonló időszakában regisztrált teljesítményhez képest. Az öreg kontinens legdinamikusabb értékesítés-növekedését produkáló országainak Franciaország, Spanyolország és Nagy-Britannia bizonyultak: a franciaországi 44 017 darab, a spanyolországi 27 152 darab és a szigetországi 124 935 darab átadott BMW és MINI modell 20,2, kereken 17, illetve 15,3 százalékos értékesítés-gyarapodásnak felel meg.
14 168 darab eladott robogójával és motorkerékpárjával a BMW Motorrad tovább növelte értékesítését júliusban (21,5 százalékos javulás). A gyártó az év első hét hónapjában mutatott értékesítési teljesítménye 92 586 darab kétkerekű járműben érhető tetten, ami 12 százalékkal jobb eredmény a 2014 első hét hónapjában regisztráltnál. A BMW Motorrad a havi és az évi értékesítési mutatók tekintetében is új rekordot állított fel ez év júliusában.
A BMW Group értékesítési eredményei 2015 júliusában és az év első hét hónapjában:
|
2015 júliusában |
2014 júliusához képest |
2015 első hét hónapjában |
2014 első hét hónapjához képest |
BMW Group autók |
173 195 |
+5,6% |
1 272 953 |
+7,5% |
BMW |
147 513 |
+5,8% |
1 079 563 |
+5,2% |
MINI |
25 416 |
+4,8% |
191 355 |
+22,5% |
BMW Motorrad |
14 168 |
+21,5% |
92 586 |
+12,0% |