fejlesztések

Tovább növeli exportképességét az Inventure Automotive

2023.01.30.

Fontos lépést tett a magyar tulajdonú Inventure Automotive a versenyképességének növelése érdekében. A független, kontaktusmentes CAN-busz olvasási és feldolgozási megoldásokat kínáló, elsősorban a nemzetközi piacon jelenlévő cég ugyanis újabb hivatalos engedélyt szerzett több termékének forgalomba hozatalára. „Ez fontos szakmai versenyképességi elem számunkra, hiszen egyrészt tovább növeli a belénk fektetett bizalmat a már meglévő partnereinkben, másrészt jó belépő a leendő új ügyfelekhez” – hívta fel a figyelmet Nagy Zsolt, az Inventure Automotive Zrt. igazgatója. 

A járműinformatikában több mint 20 éves múlttal és tapasztalattal rendelkező cég összesen négy darab termékre kapott hivatalos engedélyt. Ezek között megtalálható egy, két különböző hardverváltozatban gyártható FMS Gateway protokoll konverter, egy kontaktusmentes érzékelő (szintén több hardverváltozatban), egy kisebb funkcionalitású, de az előző két termék alapvető képességeit ötvöző kompakt eszköz és egy távoli járműfelmérést lehetővé tevő mérőeszköz. A TÜV Rheinland a vizsgálatot az UN ECE szabályzat 10.06:2019 pontja szerint végezte.

Fotó: Inventure Automotive

„Az Inventure Automotive több hardverváltozatban is engedélyeztette egyes termékeit, amelynek előnye, hogy amennyiben egy beszállító ideiglenesen – akár kapacitáshiány, vagy más probléma miatt – nem tud számunkra bizonyos alkatrészeket szállítani, akkor más alkatrészösszeállítással is azonos funkciójú terméket tudunk gyártani, anélkül, hogy újabb tanúsítványra lenne szükség” – hangsúlyozta Nagy Zsolt. Hozzátette: az általuk fejlesztett és akár többféle hardverváltozatban gyártható eszközök nagy mértékben hozzájárulnak a társaság nemzetközi versenyképességéhez azáltal is, hogy alkatrészcserére nem csak beszerezhetőségi okok miatt, hanem a beszerzési árak változása miatt is sor kerülhet.

„Reménykeltő, hogy hazai cégektől is érkeznek a TÜV Rheinland laboratóriumaiba tesztelésre high-tech kategóriába sorolandó innovatív, adatvezérelt hardware-es megoldások, - ezek között értem Inventure Automotive termékét is. Megfigyelhető nemzetközi trendnek számít immáron a digitalizáció, amely erősen érinti és átalakítja az autóipart. Ehhez a trendhez kifejezetten illeszkedik az Inventure Automotive által gyártott innovatív termék is”– tette hozzá Domokos Barna, a TÜV Rheinland Business Development Managere.

Mivel az Inventure Automotive elsősorban a nemzetközi telematikai piac beszállítója, így egy jó nevű tanúsítótól származó vizsgálat nemcsak a meglévő ügyfelek bizalmát építi tovább, hanem új potenciális megrendelők megszólítását is megkönnyíti, ami jelentős mértékben hozzájárul a magyar cég iparágban megszerzett pozíciójának erősítéséhez.

Az Inventure Automotive-ról

A magyar tulajdonú Inventure Automotive 20 éves múlttal és jelentős tapasztalattal rendelkezik a járműinformatikában. A cég jelenleg több mint 85 országban értékesíti termékeit és szolgáltatásait továbbá a világon azon kevesek közé tartozik, akik járműgyártó független kontaktus mentes CAN-busz olvasási és feldolgozási megoldásokat kínálnak. Termékei a világ 5 kontinensén vannak jelen, megoldásait már világszerte sok százezer járműben alkalmazzák ügyfeleik megelégedéssel elsősorban az EU-ban, az Egyesült Királyságban, Mexikóban, Kanadában, az USA-ban, és Dél-Amerikában. Az Inventure Automotive központja Budapesten működik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....