személyi hír

Továbbra is hölgy vezeti a Thyssenkrupp céget

2020.03.23.

Martina Merz további három évig állhat az esseni központú cég élén, szerződését három évvel meghosszabbították – írja az automobilwoche.de

Az acélipari járműbeszállító cég élére egy éve nevezték ki a német gazdaság legnagyobb hatalommal rendelkező női szereplőjét, korábban úgy volt, hogy visszatér oda, ahonnan érkezett: a felügyelőbizottságba. Eredményes munkájának köszönhetően azonban április 1-től lejáró szerződését meghosszabbíthatják, így újabb három évre az igazgatóság elnöke lesz.

Martina Merz

Merz egy éve vette át a stafétabotot elődjétől, Guido Kerkhoff-től, aki miután az indiai Tata acélipari konszernnel az egyesülést nem tudta tető alá hozni, távozni kényszerült. Az EU nem adta áldását. Ezt követően az volt a terv, hogy a német cég két részvénytársaságra válik szét, azonban ebből sem lett semmi. Ez oda vezetett. hogy a Thyssenkrupp kikerült a DAX-ból, ami a német tőzsdén kereskedő harminc legnagyobb cég alkotta közös tőzsdeindex.

Martina Merz kinevezésével a lehető legjobb variáns mellett döntöttünk – nyilatkozta Siegfried Russwurm, a felügyelőbizottság elnöke, aki szerint Merz döntései kedvező helyzetet teremtettek a konszernnél, az általa bevezetett intézkedések pozitív jelei láthatók.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....