a jövő közlekedése

A Toyota repülő taxikban is „utazik”

2024.10.31.

A Toyota tekintélyes összeget, félmilliárd dollárt fektet be egy kaliforniai székhelyű startupba, amely elektromos légitaxik fejlesztésével foglalkozik, s azt tervezi, hogy már jövőre beindítja az utasszállítást.

A világ legnagyobb autógyártója és a Joby Aviation startup együttműködése nem újkeletű. A Toyota először 2020-ban fektetett be 394 millió dollárt a kaliforniai vállalat projektjébe - vagyis a startupba befektett teljes összeg már csaknem 900 millió dollárra rúg - , és szaktudással is segítette a vállalat projektjét, hightech alkatrészeket is szállított neki.

Nemrégiben a harmadik légitaxi prototípus gördült le, vagy inkább szállt fel a vállalat gyártószalagjáról, s a Joby Aviation megkezdte az üzemcsarnok bővítését, hogy megduplázza gyártókapacitásait, ami tervei és szándékai komolyságáról árulkodik.

Augusztusban a Joby Aviation közölte, hogy az elektromos légi közlekedési eszköz használatához szükséges öt légügyi tanúsítvány közül négyet már beszerzett, és reményei szerint a jövő év végén Dubajban el is indítja az első kereskedelmi járatát.  Mielőtt azonban ez megtörténne, a légitaxis csapatnak még jó néhány sikeres próbarepülést végre kell hajtania.

Nem világos, hogy légitaxizás beindulásakor a Toyota tevékeny közreműködésével készülő dróntaxi milyen márkanév alatt fog futni, mindenesetre a prototípusokon ott díszeleg a Toyota és a Joby felirat is.

Ide tartozik, hogy a Toyota távolról sem az egyetlen autógyártó, amely fokozott érdeklődést mutat a légitaxizás iránt. Az év elején a Hyundai a Las Vegas-i CES hightech kiállításon debütált az S-A2-es légitaxi koncepciójával, és fogadkozott, hogy 2028-ra elkészül a sorozatgyártású modellje. A kínai Xpeng X2 eVOTL pedig tavaly hajtotta végre első próbrepülését.

A Stellantis az Archer Aviation társasággal együttműködve készítette el a Midnight könnyű repülőgépet, és tavaly nyáron további 55 millió dollárt fektetett be a projektbe, hogy az év végéig repülőgépgyárat indítson be a georgiai Covingtonban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..
2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....
2026.07.25
Detroitban két teherautó-parkolóban önvezető drónok figyelik a levegőből, hány hely maradt szabadon....
2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....
2026.07.25
A Pozsony melletti Dunacsún (Čunovo) közelében hétfő este egy BMW sofőrje halálra gázolt egy 51....
2026.07.25
A robotipar nyerő szériában van, Európa fejvesztve lohol Kína nyomában, ezúttal a humanoid....