Toyota Prius

Toyota világelső etanol-elektromos hibridje

2018.12.19.

Az idén áprilisban prototípusként bemutatott, etanol üzemű Prius piacéretté vált, már jövőre megkezdődik a forgalmazása elsőként Brazíliában.

Egymilliárd brazil reálos (körülbelül 75,6 milliárd forint) beruházással a Toyota 2019-ben útjára indítja a világ első etanol-elektromos hibrid járművének sorozatgyártását Brazíliában.

Az idén áprilisban bemutatott Prius Hybrid FFV (flexi-fuelvehicle) kifejlesztésekor kettős cél lebegett az autógyár helyi leányvállalata, a Toyota doBrasil szeme előtt: egyrészt még népszerűbbé kívánták tenni a hibrid technológiát Brazíliában, másrészt tovább szerették volna csökkenteni a Toyota Prius eleve kedvező (európai kivitelében akár 83 g/km) CO2-kibocsátását.

A dél-amerikai országban, a világon az első között, a hetvenes években indult útjára a megújuló forrásból származó alternatív üzemanyag kultúrája. A kormányzati és gazdasági támogatással megvalósított, cukornád alapú etanolgyártás mára a világ első számú etanol-exportőrévé és a második legnagyobb etanol üzemanyaggyártójává tette a hatalmas országot, ahol a benzines újautó-eladásokból több mint ötven százalékkal részesednek a benzin-etanol kettős üzemű járművek.

Az etanol és a hibrid hajtás kombinálásával ténylegesenszénsemleges működésre képes járművet fejlesztett ki a japán vállalat. A kormányzati és oktatási intézmények, valamint a brazil cukornád-szövetség (UNICA) bevonásával megvalósult projekt a Toyota „Környezetvédelmi Kihívás 2050” programjának szerves részét képezi, és hozzájárul ahhoz, hogy a program célkitűzéseivel összhangban a Toyota globális CO2-kibocsátása 2050-re a 2010-es értékek egytizedére essen vissza.

Az elmúlt fél év során a Toyota PriusHybrid FFV intenzív tesztprogramon esett át, amelynek során a vállalat szakemberei felmérték a rendszer megbízhatóságát, tartósságát és teljesítményét, és amelyekben Steve St. Angelo, a Toyota latin-amerikai és karibi tevékenységeiért felelős vezérigazgatója szerint „az új hibrid minden várakozásunkat felülmúlta”.

„Büszke vagyok a Toyota doBrasil mérnökeire, akik a Toyota japán szakembereivel együttműködve megépítették a világ legtisztább üzemű, etanollal működő hibrid járművét, és ezzel hozzájárultak az új mobilitású társadalom megvalósításáért tett erőfeszítéseinkhez” – tette hozzá Steve St. Angelo.

Az új modell áráról és pontos technikai adatairól későbbre ígértek tájékoztatást

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....