vádemelés

Tragédia a motokrossz-kupán: vádat emeltek a versenyigazgató ellen

2021.08.15.

Vádat emeltek a versenyigazgató ellen a bordányi motokrossz-kupán 2019 tavaszán történt halálos baleset miatt - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfit foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolják.

A férfi - mint az országos szövetség delegáltja - versenyigazgatói feladatokat látott el 2019. március 30-án az enduro motokrossz-kupasorozat Bordányban megrendezett első fordulójában.

A vádirat szerint a verseny délután három órakor kezdődő záró futamának utolsó körében az egyik versenyző az épített akadály tetejéhez érve a jobbrafordulást nem kezdte meg, és az akadály tetején kialakított törésnél a motorjával felemelkedve a pályát elhagyta, és a nézők közé zuhant. A pályát elhagyó motorkerékpár az egyik nézőnek olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy a sérült a kórházba szállítást követően elhunyt.

A motorkerékpár megfelelő műszaki állapotban volt, a pályaelhagyás nem műszaki hiba következménye, hanem versenybaleset volt. A versenyző a baleset következtében többszörös csigolyatöréseket szenvedett el, amelyek nyolc napon túl gyógyultak.

A balesetért a vádlottat, mint versenyigazgatót terheli a felelősség a vádirat szerint, mivel a pályabejárás során a pálya minőségét és kialakítását, valamint a verseny biztonságos lebonyolításáért szükséges eszközöket megfelelőnek nyilvánította a licenc aláírásával. Tette a vádlott mindezt annak ellenére, hogy a balesettel érintett pályarész nem biztosította sem a nézők, sem a versenyzők védelmét.

A pálya akkor felelt volna meg a biztonsági követelményeknek, ha a balesettel érintett részt, annak sajátosságai miatt a nézők számára elzárt területté nyilvánította volna, valamint leesés elleni védelem, vagy zuhanást tompító tárgy elhelyezésével a versenyzők védelmét is biztosították volna. A vádlott így a feladatkörével kapcsolatos foglalkozási szabályok megszegésével nem csak a nézők, hanem a versenyzők biztonságát és ezzel életét és testi épségét is veszélyeztette akkor, amikor a tőle elvárható körültekintést és figyelmet elmulasztotta az engedélyt kiadásakor - tudatta a csoportvezető ügyész.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
A Burgenland Card több mint 300 látványossághoz biztosít hozzáférést a térségben, beleértve sok....
2026.04.30
Vendég - Kovács Bálint motorversenyző ..
2026.04.30
Növelte árbevételét 2026 első negyedévében a Renault-csoport, miközben az értékesítési darabszám....
2026.04.30
Kína specifikus, a piac helyi elvárásait és szokásait figyelembe vevő spin-off márkát hoz létre a....
2026.04.30
A Móricz Zsigmond körtér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedő N41-es villamos nyitja....
2026.04.30
Elektromosan 145, összesen pedig egy szuszra 970 kilométert tud megtenni a Leapmotor hatótávnövelt....
2026.04.30
A digitális forradalom az autóipar egyik legfontosabb versenyterepe. A Peugeot számára is különösen....
2026.04.30
A hamarosan érkező szériagyártású modell valószínűleg az MR2 nevet kapja majd, hasonlóan az....
2026.04.30
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és....
2026.04.30
Idén a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) , a legendás Can-Am (www.brp.com) márka a....