Forma 1

Túl bonyolult lett az új McLaren?

2018.03.11.

A McLaren versenyigazgatója elismerte, van összefüggés az autójuk agresszív filozófiája és a sok hiba miatt. De szerinte csakis így lehetnek újra sikeresek.

Utolsó tesztnapján is műszaki akadályba ütközött a McLaren. Fernando Alonso autójában másodszor kellett motort cserélni. Ezúttal a turbója hibásodott meg, ám ez összefüggésben volt szerdai olajszivárgásához. A csapat csütörtök este vette észre, hogy gondok vannak az aznap Stoffel Vandoorne által használt egységgel, ezért a szerdai darabot építették az MCL33-asba. Az viszont sérült az olajos eset miatt.

A csapat szerdához képest 2 órával hamarabb kicserélte a teljes hajtóegységet, így Alonsónak délután még volt lehetősége körözni. A művelet azonban így is jó 4 óráig tartott. Tekintve, hogy a múlt évben egy-egy cseréhez akár 2-3 óra is elegendő volt, ez még mindig nem a legideálisabb idő, ám Éric Boullier attól tart, sokkal gyorsabban már nem fog menni. - Gyakorlással sem tudunk három óra alá menni – vélekedett.

Ennek oka ugyanaz, amit a sorozatos technikai gondok kapcsán is a csapat szemére vetettek: autójukat igencsak szűkösre szabták, a csomagolásnál feszegették a határokat, s mindent az aerodinamikai előnyöknek rendeltek alá.

Miközben Boullier szerdán még határozottan cáfolta, hogy túlzásokba estek volna autójuk kialakításával, s túlbonyolították azt, most annyit már elismert, valóban ennek is köze van a felmerülő gondokhoz. „Ambiciózusak voltunk a tervezésnél. Látható is az autónkon, hogy más, mint a többi Renault-autó. Kisebb hibáink voltak eddig, de ezek annak köszönhetők, hogy nem készítettük fel megfelelően az autót. Egy kicsit sürgetett minket az idő az átfutási idők miatt, és mert eleve késésben voltunk.”

Hiába érezték tehát úgy a télen, hogy a motorváltással elvesztett időt sikerült behozniuk, nagyon úgy fest, az átállás mégis visszaütött. Ami az agresszív filozófiájukat illeti, hasonló szemléletmóddal indították 2015-ben a Honda-kapcsolatot is, melynek később több konfliktus – és talán fölösleges kerülőút – lett a következménye. (Emlékezzünk a „zéróméretű” filozófiára.) Boullier ennek ellenére nem érzi úgy, hogy rossz irányt választottak, sőt, szerinte csakis ez a járható út. - Ha vissza akarunk térni a győztesek útjára, akkor muszáj agresszíven fejlesztened. Az ambiciózus filozófiánknak előbb-utóbb meglesz a gyümölcse. hogy túl messzire mentünk volna? Nem gondolnám. Egyszerűen rendbe kell tennünk ezt a stratégiát, és adni kell nekünk elég időt, hogy mindent elvégezzünk – érvelt.

A sok műszaki gond után adódik a kérdés, nem tartanak-e attól, hogy újabb hiba lép fel, s így kiesnek Ausztráliában. „Nem. De nem vagyok száz százalékig biztos benne, mert nem mentünk itt annyit, amennyit szerettünk volna. Emiatt nagyobb a kockázata a hibának” – ismerte el bizonytalanságukat a francia.

Bármennyire is kisebbítették a problémák jelentőségét, azok érezhetően visszavetették őket. Boullier arra mindenesetre figyelmeztetett, korai még leírni őket. „Nem felejtettünk el gyors autót tervezni, és bízom benne, hogy ez a pályán is kiderül hamarosan. Nagyratörő terveink vannak, és ezért kockázatot vállaltunk. Már csak mindent össze kell raknunk és működésre kell bírnunk.”

Forrás: m4sport.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....