Africa Eco Race

Túl van az első dűnézésen a Qualisport legénysége

2015.12.31.

Minden hosszú távú sivatagi tereprali-futamon nagy jelentőséggel bír, amikor a résztvevők az első ízelítőt kapják a dűnékből. Az Africa Eco Race-en ez a második napon történt meg és a kamionos kategóriában vitézkedő Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László trió számára csak részben sikerült jól.

Szerdán Jord El-Hamam és Tagounite között 378 kilométert kellett teljesítenie a mezőnynek, a szelektív szakasz pedig magában foglalta Merzouga legendás dűnesorát is. A Qualisport kamionosai számos alkalommal versenyeztek már itt, de a klasszikus terület még nekik is tudott meglepetéssel szolgálni.

„Nem sokkal a rajt után jött egy nagyobb dűne, amely picit megfogott bennünket, párszor neki kellett rugaszkodnunk, mire át tudtunk menni rajta. Ez egy picit visszavetette a lendületünket, de a folytatás változatos volt, tempós és technikás részek váltották egymást. Élveztük, de tartottuk magunkat a tervünkhöz. Itt, Marokkóban igyekszünk minél óvatosabbak lenni, ezért nem erőltettük túl a dolgokat. A nap végén nagyszerviz következett a táborban, a srácok a futómű beállításain is finomítottak” – értékelt a pilóta, aki 4 óra 17 perc 19 másodperces idővel teljesítette a napi szakaszt: ez a kamionos kategóriában az 5. helyet jelentette a trió számára, míg az autós-kamionos összevont értékelésben a 15. pozícióban végeztek. Két nap után Kovácsék a kamionosok abszolút értékelésében az 5. helyen állnak.

A monstrumok legjobbja a második napon a kétszeres győztes címvédő, a Kamaz gyári armadájának pilótája, Anton Shibalov volt, akit márkatársa, a CNG üzemű kamionnal induló Szergej Kuprijanov követett. Az autósoknál a tavalyi futam nagy felfedezettje, Matthieu Serradori bizonyult a leggyorsabbnak Proto fantázianevű autójának volánja mögött. A kategória magyar harcosai, az Opel Dakar Team kötelékében versenyző Szalay Balázs és Bunkoczi László fordulatos napon vannak túl: jól kezdtek, majd defektet kaptak, végül pedig a cserélt bal hátsó kerék megelőzte az Opel Mokkát a rossz rögzítés miatt. A páros sok időt veszített, így a 13. helyen zárták a napot, az összesítésben pedig az autós mezőny 12. helyéről várják a folytatást.

A motorosok nyitónapi penzumát törölték, ezúttal viszont a kétkerekűek is csatáztak: meglepetést nem hozott a szakasz, ugyanis a tavalyi győztes norvég fenegyerek, Pal Anders Ullevalseter ezúttal is dominált és nagy fölénnyel húzta be az elsőséget.

Csütörtökön, az Óév utolsó napján René Metge, az útvonalért felelős szakember keményen megdolgoztatja a résztvevőket, akikre 451 kilométernyi szelektív szakasz vár, mielőtt megérkeznek az Assa-i táborba. Mivel a menet az előrejelzések szerint is kemény és fárasztó lesz, nagy kérdés, hogy lesz-e bárkinek kedve, energiája koccintani az Újévre…

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....
2026.07.05
Újabb nemzetközi sikert ért el a Széchenyi István Egyetem Formula Student verseny csapata: az....
2026.07.05
Andrej Kiska a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben számolt be arról, hogy kerékpározás közben....
2026.07.05
Július 1-jétől Bécsben az eddigi, régi papíralapú parkolójegyek érvényüket vesztik, és a parkolási....
2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..