Ausztria

Tűzoltók mentettek gyereket a forró autóból

2017.08.20.

Testvére véletlenül becsukta a nyitott ajtót, az autóban ülő öccse pedig a forró autóban rekedt. A tűzoltók segítettek.

Pár nappal azután, hogy Ausztriában meghalt egy 19 hónapos gyerek a forró autóban, miután szülei megfeledkeztek róla, kis híján újabb tragédia történt nyugati szomszédunknál.

A stájerországi Mooskirchen településen egy kisgyerek a házuk előtt álló autóban a vezetőülésen játszadozott, amikor nyolc éves bátyja véletlenül becsukta az ajtót, ami záródott. A szülők kétségbeesve próbálták a picit irányítani, mit nyomjon meg a zár feloldásához, ez azonban nem jár sikerrel. Az autó kulcsa is az utastérben ragadt.

A 31 fokos melegben hívták a tűzoltókat, akik egy csavarhúzó segítségével kinyitották az ajtót, a gyereket épségben kiszabadították.

Az esetről a szombati osztrák média számolt be, megemlítve, hogy pár nappal korábban egy 19 hónapos kisgyerek lett a hőség áldozata Voralbergben, miután szülei órákra a kocsiban hagyták. 

Az orf.at azt írja, 20-25 fokos melegben tíz perc után negyven fok lesz az autó belső hőmérséklete. Harminc fokos külső hőmérseklet esetén pedig fél óra után hetven fokot mérnek az autó utasterében. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..