Budapest

Üdvözlik a fuvarozók a napidíjemelést

2023.03.14.

A magyar közúti személyszállító és árufuvarozó vállalkozások versenyképességének megőrzése érdekében hozott stratégiai fontosságú döntésként értékeli a kormány napidíjemelésről hozott intézkedését a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary – jelentette be a két meghatározó szakmai érdekképviselet a Gazdaságfejlesztési Minisztérium mai közleményére reagálva.

„Üdvözöljük a kormány döntését a napidíjak emeléséről – mondta el az új szabályok kihirdetését követően Barna Zsolt az MKFE elnöke. – A Gazdaságfejlesztési Minisztérium koordinálásával zajló szakmai egyeztetéseink célja a hazai fuvarozó vállalkozások versenyképességének javítása: a napidíj mellett a kamionstop rend felülvizsgálata és a gépjárművezetői képesítési igazolvány (GKI) megszerzésének könnyítéséről is egyeztetünk. A napidíj ezek között prioritást élvezett, hiszen azonnali, hatékony támogatást jelent az alágazatnak. Abban bízunk, hogy a további ügyek is rövid időn belül megvalósulnak”

A fotó csak illusztráció. Forrás: NiT

„A napidíjak emelése kiemelt jelentőségű a GDP 5 százalékát adó ágazat versenyképességének megőrzése érdekében – mondta Füle László a NiT Hungary elnöke. – Különösen fontos ez annak ismeretében, hogy a hazai foglalkoztatottak 4 százalékát adó, mintegy 130 ezer család megélhetését biztosító közúti szállítási alágazat szereplői az elmúlt időszakban drasztikus piacvesztést szenvedtek el a nemzetközi és a belföldi szállítási szegmensekben egyaránt.”

Ahogyan arról a közúti személyszállító és árufuvarozó vállalkozások mintegy 60 százalékát tömörítő két meghatározó szakmai érdekképviselet korábban többször tájékoztatott, az elmúlt időszakban számos esemény történt, amelyek negatívan befolyásolták az alágazat működését. A közúti szállítást szabályozó EU-s Mobilitási csomag, a koronavírus járvány, az orosz-ukrán konfliktus nyomán fellépő üzemanyagár növekedés, az alágazatot sújtó sofőrhiány és az ezzel járó jelentős béremelkedés kumulált hatásai miatt a szállításra rakodó költségek csak az elmúlt két évben 25-35 százalékkal emelkedtek. Ez összességében a magyar vállalkozások teljesítményének drámai visszaesését eredményezte. A kormány most bejelentett első intézkedése nagyban hozzájárul a nemzetgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő fontosságú alágazat versenyképességének javításához.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....