kerékpár

Új B+R kerékpártárolók jelentek meg 27 budapesti helyszínen

2020.04.12.

27 fővárosi helyszínen, kiemelt közösségi közlekedési járatok (M2-es, M3-as metró, HÉV vonalak, 1-es villamos) útvonalai mentén épültek új B+R kerékpártárolók, melyek 2020. január vége óta használhatók. A kerékpározás a járványügyi veszélyhelyzet idején is megfelelő közlekedési forma, ezért a kerékpárosbarát fejlesztések ilyenkor is fenntartható alternatívát biztosítanak a közlekedőknek.

Kerékpárforgalmi létesítmények felújítására és B+R kerékpártárolók kivitelezésére írt ki közbeszerzési eljárást a Budapesti Közlekedési Központ 2019. elején. A nyertes ajánlattevővel 2019. július 28-án kötötték meg a kivitelezési szerződést. A helyszíni kivitelezési munkák 2019. október 7-én kezdődtek el. A 27 új B+R kerékpártároló 2020. január 24-étől használható. A bővítés előtt 36 helyszínen volt biztosítva összesen 1014 kerékpár számára a parkolás.

„A fenntartható közlekedés megvalósítását szolgáló fejlesztés ugyan Budapesten még gyerekcipőben jár a nyugat-európai példákhoz képest, de a Budapesti Közlekedési Központ mindent megtesz azért, hogy a városi közlekedésben a környezettudatos megoldásokat és a járműmegosztáson túl a kombinált utazást népszerűsítse” – hangsúlyozta a BKK vezérigazgatója. Dr. Varga Ivett hozzátette: „A B+R mellett egy több mint 8 milliárd forintos kerékpáros fejlesztés is folyamatban van, és a Nagykörút kerékpárosbaráttá alakításán is dolgoznak a tervezőink.”

Karácsony Gergely főpolgármester a főváros döntéshozói és közlekedési szakemberei bevonásával a növekvő tendenciát mutató kerékpáros közlekedés feltételeinek gyors továbbfejlesztéséről döntött. Ha a későbbi tapasztalatok kedvezők lesznek, a Hungária körúton belüli városrészeken, a gépjárműforgalom érdemi korlátozása nélkül is kialakítható bringás főhálózat egy része a járvány után akár véglegessé is válhat.

A B+R projekt létesítményeit a kiemelt helyszíneken (Szentlélek tér, Klinikák metróállomás, Mátyásföld Imre utca, Aquincum) egyedi arculattal, és az eső ellen védő tetővel látták el. Az egyéb helyszíneken ugyanezen lefedésekhez esztétikailag illeszkedő totemoszlopok, információs táblák, illetve önálló, jelzés nélküli kerékpártámaszok kerültek ki.

Az új fejlesztések, illetve a jelen fejlesztéssel érintett, már meglévő B+R kerékpártárolók ezen a térképen láthatók.

Forrás: 
BKK

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....