mikrobusz

Új jármű látható a szentendrei közlekedési múzeumban

2025.03.31.

Egy felújított Volkswagen Transporter T2 mikrobusz is látható április 1-től a Városi Tömegközlekedési Múzeumban Szentendrén.

A Volkswagenn mikrobusza 1950-ben jelent meg, majd szinte trendet teremtve sokáig meghatározta a mikrobuszok fejlesztésének irányát. Típusnevét a VW Bogárhoz képest (Typ1) határozták meg, hiszen a legendás autógyár második járműtípusáról van szó, ami a VW holland járműimportőrének ötlete nyomán jött létre.

A második generációs Typ2-nek a hetvenes évek végéig - széleskörű felhasználásától függően - számos altípusa született, például a Westy (lakóautó), a Caravelle vagy a Samba, de megjelent fagylaltosautóként, hűtőkocsiként, tűzoltó- és mentőautóként, vagy éppen rendőrségi furgonként is. A karosszériától függően a kisbusz mellett ugyanis furgonként és kisteherautóként is gyártották.

Ebbe a sorba illeszkedik a BKV T2-es kisbusza is, amelyet 1977-ben gyártottak és eredetileg forgalmi üzemzavar-elhárítóként működött a közlekedési társaságnál, később pedig egy speciális átalakítással sínkenő autó lett belőle. A legendás VW ilyen típusú felhasználásával a BKV jó eséllyel teljesen egyedi járművet teremtett. A kisbusz most bekerült a szentendrei járműgyűjteménybe régi villamosok, buszok, trolik, hévek és egyéb vasúti járművek mellé.

A közlekedési múzeum korhűen felújított és bemutatott járműállománya több mint 60 felújított járművel várja a látogatókat. A múzeumban megtalálható például egy 1956 után a fővárosban közlekedő UV villamos és pótkocsija, egy egyedülálló prototípusjármű, amely sorozatgyártásra nem került: a Hungaroplan villamos (Csufi), valamint a Ganz-Hunslet szintén prototípus metrószerelvényének 400-as pályaszámú kocsija is.

A múzeum BKV-s korszakot bemutató vizuális és információs anyaga 3 éve, a múzeum 30. születésnapjára újult meg.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
BKK

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....
2026.05.21
Idén hetvenéves a Volkswagen hannoveri haszonjármű gyára, és ezt az évfordulót azzal ünnepelte négy....
2026.05.21
A Ford bemutatta a 2027-es Super Duty „Carhartt Package-et”, amely egyedi belső kialakítással lesz....
2026.05.21
Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb....
2026.05.21
A járműtörténeti jelentések alapján Magyarországon a sérült autók aránya eléri az 57 százalékot,....
2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....
2026.05.20
A következő hetekben megkezdődik a megújult, tisztán elektromos hajtású Cupra Tavascan....
2026.05.20
A Toyota Hilux neve hosszú évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal és a szinte....
2026.05.20
Minden érintett sportvezető nagy fantáziát lát Nagy Roland gokartversenyzőben, aki az elmúlt....
2026.05.20
A vállalat új ellátási lánc-szolgáltatása hatással lehet az alkatrész-logisztikára és az....