Ken Block

Új játékszere van Ken Blocknak

2015.10.24.

Az amerikai fenegyerek és csapata ezúttal egy 1978-as Ford Escortot készített fel a Gymkhanára.

A második generációs Ford Escort kupé az első Ken Block-féle Gymkhana autó, amelynek a hátsó kerekei hajtottak, korábban ugyanis csak összkerékhajtású járművekkel parádézott az amerikai Youtube-sztár, még egy első generációs Ford Mustangot is 4x4-essé alakíttatott a legutóbbi kisfilm kedvéért.

Block még 2008-ban vásárolta a képeken látható Escortot, ez volt az első Ford márkájú raliautója. Természetesen Block csapata, a Hoonigan jelentős módosításokat hajtott végre a veterán versenyautón, sok alkatrészt beépítettek a modern WRC raliautókból is.

 

A legnagyobb változás azonban a motorháztető alatt található: egy 2,5 literes Millington márkájú versenymotorra cserélték az eredeti Ford erőforrás, az új szívómotor 333 lóerőt ad le, és a 9000-es fordulatszámot is elviseli. Az erő egy hatfokozatú, szekvenciális váltón keresztül jut el a hátsó kerekekhez.

Természetesen a külsőt sem hagyták változatlanul a Hoonigan csapat szakemberei, jelentősen kiszélesítették a karosszériát, és új, nagyobb átmérőjű felniket szereltek fel Pirelli abroncsokkal, a motorháztetőre pedig amerikai zászlót festettek.

Jövő nyárra várható a következő hivatalos Gymkhana videó, amelynek már az Escort lesz a főszereplője, de a csapat már egy ízelítő kisfilmet is készített, amelyből azért kiderült, hogy milyen trükkökre képes az új játékszer.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
A Red Bull főnöke visszahozná a Max-faktort. Meggyőződése, ha ez sikerül, akkor a szabályok....
2026.04.30
Egyenesen a Volkswagen T-Rocot, és annak szegmensét veszi célba a Kia azzal a kompakt SUV-val, amit....
2026.04.30
Hatalmas várakozás övezi a Volvo legújabb büszkeségét, a tisztán elektromos EX60-at, amelynek....
2026.04.30
Szalagkorlátnak hajtott és feltépte azt egy személykocsi az M7-es autópálya Balaton felé vezető....
2026.04.29
A német autógyártók korábban vezető szerepet töltöttek be Kínában, ma viszont nem tudják....
2026.04.29
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új mobilitási partnerének köszönthetően 21 sportoló vehetett át....
2026.04.29
Az ingázóknak mostantól érdemes jobban figyelniük: hosszabb időre forgalomkorlátozás lépett életbe....
2026.04.29
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség....
2026.04.29
 Új helyszín egyesíti az olasz kiválóságot, a dizájnt, a hibrid teljesítményt és az exkluzivitást....
2026.04.29
A Ford az utóbbi időben számos nagyon érdekes, kereskedelmi célú változatot dobott piacra meglévő....