fejlesztés

Új kerékpáros útvonal a Fertő tó körül

2024.12.14.

Határon átnyúló, nemzeti parkokat összekötő osztrák-magyar kerékpáros fejlesztés indul a Fertő tó körül, mivel az egymáshoz közeli két térség ökoturisztikai kihasználtságát tekintve még nagy különbségek mutatkoznak - írja a volksgruppen.orf.at.

A fotó csak illusztráció: Forrás: Nationalpark Neusiedler See
A Fertő tó térségének egyik kiemelkedő turisztikai vonzereje a tavat határon átnyúlóan megkerülő Fertő Bringás Kör. Míg a Fertő parton a szezonban nagy a nyüzsgés és a települések sok helyen mára elvesztették falusi arculatukat, számos szolgáltató várja a betérő bringásokat, addig a Hanságban „túl nagy a nyugalom". Az itteni települések megőrizték több évtizeddel korábbi arculatukat, az elárasztott vizes élőhelyeken csodálhatjuk meg az élővilágot, ám a kapacitáshiány miatt a kirándulóknak jó előre ki kell választanunk étkezésük, szállásuk helyét – közölte a GD Consulting.

A Fertő tó turisztikai vonzereje

A Hanságban a kerékpáros- és általában az ökoturizmus számára még sok kiaknázatlan lehetőség rejlik.

A határon átnyúló 30 éves Fertő-Hanság / Neusiedler See – Seewinkel Nemzeti Park, valamint a Nordburgenland Tourismus partnerségével most induló kerékpáros útvonal fejlesztés során közel 160 km-nyi „Nemzeti park kerékpáros út" lesz kijelölve, kitáblázva. A két nemzeti parki fél között a kapcsolódási pontok a Hansági-főcsatornán átívelő Berg Gusztáv és Andaui-hidak lesznek.

Fejlesztési lehetőségek a Hanságban

A projekt november közepén tartott nyitó konferenciáján a meghívott szakemberek bemutatták az aktuális kerékpárturisztikai trendeket, továbbá azt, hogy miért egyedülálló a Fertőzug és a Hanság térsége a természet közelségét és az elmélyült élményszerzést kereső bringások számára. Az Interreg projekt szintén megcélozza azt, hogy a térségi szolgáltatókkal szorosan együttműködve felhelyezzék a „születendő" kerékpáros desztinációt Ausztria és Magyarország, valamint Európa kerékpáros térképére.



 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....
2026.06.30
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen....