Mercedes-Benz

Új LED-es fényszóró a Mercedestől

2014.11.14.

Hamarosan olyan LED-es fényszórót mutat be a német gyártó, amely állja a versenyt a konkurencia lézerfényszóróival is, mivel akár 600 méterre is elvilágít majd.

A Mercedes-Benz idén mutatta be a korszerű, Multibeam LED-es fényszórót a modellfrissítés utáni CLS-ben, a fényszórófejlesztés azonban nem állt le, és már a LED-es fényszórók következő generációit tesztelik. A következőben a jelenlegi 24 helyett már 84 darab LED világít majd, ami jobb fényminőséget, ezáltal nagyobb biztonságot jelent majd az éjszakai vezetés közben, miközben a szembejövőket is kevésbe zavarja majd a precízebb kitakarás miatt. Még később vezetik majd be azokat az új fejlesztésű LED-chipeket, amelyekben darabonként 1024 pixel biztosítja majd az útfelület hatékony megvilágítását minden időjárási körülmény és sebesség mellett, a többi közlekedő még precízebb kitakarása mellett.

A Mercedes hamarosan egy távolsági LED egység bevezetését tervezi, amely akár 600 méteres látótávolságot is tud majd biztosítani akkor, ha nincs más közlekedő az úton. Ennél messzebbre akkor sem lehetne világítani, ha a technika lehetővé tenné, mert az Európai Unió előírásai szerint ez a maximum, ami még engedélyezett. Az új távolsági LED-es fényszóró a Mercedes szerint hasonló világítási teljesítményt nyújt, mint az Audi és a BMW lézerfényszórója, de jóval alacsonyabb költségszint és komplexitás mellett.

Azért különösen fontos a világítóberendezések fejlesztése, mert bár egy átlagos autó csak a futásteljesítménye egyötödét teszi meg sötétben, a halálos balesetek 40 százaléka éjszaka történik, és ötször annyi gyalogos hal meg gázolás következtében sötétben, mint világosban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....
2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....
2026.08.12
Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/órával hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. ..
2026.08.11
A Datahouse adatai szerint az idei első hét hónapjában 99 ezer 714 új személygépkocsit és....
2026.08.11
Meghatározó, új szereplővel bővül a hazai autópiac: hivatalosan is megkezdte magyarországi....