Bosch

Új logisztikai központ épül a Bosch maklári gyárában

2023.11.08.

Új logisztikai központ építésével többéves, mintegy 52 milliárd forint összértékű fejlesztés-sorozat zárul le a Bosch maklári gyárában - közölte a személy- és tehergépjárművek kormányműveit gyártó Robert Bosch Automotive Steering Kft. maklári üzemének ügyvezető igazgatója a társaság fennállásának 20. évfordulója alkalmából kedden tartott, bemutatóval egybekötött sajtóbejáráson.

Michael Zink elmondta: a jelenleg bérelt logisztikai szolgáltatások egységesítését és hatékonyabbá tételét szolgáló fejlesztést a tervek szerint már az idén szerették volna átadni, ám a kedvezőtlen piaci feltételek és a beruházás megnövekedett költségei miatt az építkezés lezárása 2024 végére várható.

Jelezte: bár az új épület eredeti funkciója szerint a gyár logisztikai központja lesz, ám a létesítmény akár gyártócsarnokká is átalakítható, ami a maklári telephely jövőbeni kapacitásbővítésének lehetőségét is magában foglalja.

Emlékeztetett: az idén húszéves cég a régió meghatározó vállalatává és egyik legnagyobb foglalkoztatójává vált. A 70 ezer négyzetméteres maklári Bosch gyár nemcsak az újgenerációs elektromos kormányművek gyártásában tölt be fontos szerepet, hanem a kormányoszlopok és -tengelyek fejlesztésében is. Mintegy 6,5 millió terméket és részalkatrészt gyártanak évente, azaz átlagosan 3 másodpercenként legördül egy termék a gyártósorról - mondta.

A vezető tájékoztatása alapján a vállalat két telephelyén, Makláron és Egerben több mint ötven járműgyártó, köztük prémium és elektromos autómárka - személygépkocsik és tehergépjárművek - számára gyártanak kormányműrendszert. Emellett 40 mérnök dolgozik itt a világ vezető haszongépjármű-gyártóival együttműködve buszok és kamionok kormánytengelyeinek és -oszlopainak fejlesztésén, továbbá ez a csapat felel a prototípusok gyártásáért is - tette hozzá.

Michael Zink arról is beszélt, hogy Robert Bosch Automotive Steering Kft. folyamatosan bővülő létszám mellett jelenleg mintegy 1700 munkavállalót foglalkoztat. Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a cég 2022-ben 295 milliárd forint árbevételt ért el, 37 százalékkal többet az előző évinél. A társaság kutatás-fejlesztésre tavaly a 2021. évinél 10 százalékkal többet, 8,6 milliárd forintot költött.

Fotók: MTI - Komka Péter

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....
2026.07.21
Norvégia olyan beruházásba kezdett, amilyen még nem volt a történelemben.   ..
2026.07.21
Több százezer európai Uber-sofőr számára válhat egyszerűbbé az elektrifikált közlekedésre való....
2026.07.21
– A Hyundai Motor Company három díjjal térhetett haza a rangos Red Dot Award: Design Concept 2026....
2026.07.21
Idén először sikerült teljesítenie a Shell Eco-Marathon szigorú műszaki vizsgáját magyar....