forma1

Új menedzserstruktúra segíti a McLaren fejlődését

2019.07.15.

A McLaren idei fejlődése a szezon talán legmeglepőbb és legpozitívabb hozadéka. Biztosak lehetünk benne, hogy az előrelépésben nagy szerepe volt, van és lesz is Andreas Seidl csapatfőnöknek. A Formel1.de számolt be Seidl néhány alapvető változtatásáról.

A német menedzsertől eleve sokat vártak, hiszen korábbi eredményei alapján ha valaki, ő alkalmas lehet visszavezetni a csapatot a csúcsra. Bár kevés ideje van a csapatnál, már látszik a keze nyoma, elsősorban a menedzsment felépítését illetően.

A korábbi vezér, Ron Dennis a feladatok olyan megosztásában hitt, amiben egyik részleg vezetőjének vállát sem nyomta túl nagy felelősség. Persze Dennis nem véletlenül döntött emellett, el akarta kerülni, hogy a csapata annyira függjön egy személytől, mint annak idején Adrien Newey-tól.

Seidl ezen változtatott, egy sokkal egyszerűbb struktúrát épít, egyszerű és teljesen egyértelmű felelősségi körökkel.

Hogy ennek mekkora jelentősége van az előrelépésben, nem tudni, ugyanakkor ha Seidl első lépésként ezzel a területtel kezdett foglalkozni, minden bizonnyal azt jelenti, fontosabb, mint gondolnánk.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....