Székesfehérvár

Új présüzemet épít a világ egyik vezető autóipari beszállítója, a SAPA

2017.09.06.

- A SAPA Profiles Termelő és Kereskedelmi Kft. új présüzemet épít Székesfehérváron, a világ egyik vezető autóipari beszállítójának 6,8 milliárd forintos beruházása 120 új munkahelyet teremt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Kiemelte: a kormány a norvég tulajdonosi háttérrel rendelkező cég beruházásához 1,15 milliárd forint készpénz támogatást adott, amivel segíti az elektromos autógyártás fejlődését Magyarországon. A város komoly regionális versenyben nyerte el a fejlesztést, amiben a SAPA újgenerációs elektromos autókhoz készít majd magas hozzáadott értéket képviselő megmunkált alumínium alkatrészeket, törésálló ötvözetet. Az új présüzem a legfejlettebb technológiát jelenti, és új fejezetet nyit a cég eddigi magyarországi tevékenységének történetében - ismertette a miniszter.



Kitért arra is, hogy a SAPA olyan nagy gyártók közvetlen alkatrész beszállítója, mint az Audi, a Jaguar, az Aston Martin, vagy a Porsche, éves árbevétele 6 milliárd euró. Globálisan több mint 22 ezer dolgozót foglalkoztat, Magyarországon mintegy 1500 alkalmazottja van. A cég eddigi magyarországi tevékenységének nemzetközi versenyképessége nem hagyott kérdőjelet, a székesfehérvári gyár termelésének 89 százaléka export. Az újabb beruházás a magyar gazdaság exportteljesítményét is növeli - húzta alá Szijjártó Péter.



Szólt arról is, hogy a világgazdaság radikális átalakulásában új technológiákat vezetnek be, az átalakulást azok az iparágak vezérlik - köztük az autóipar -, amelyek a magyar gazdaság gerincét adják. Az autóipar termelési értéke 4127 milliárd forint volt az első fél évben, év végére jó esély van rá, hogy meghaladja a rekordnak számító 8 ezer milliárd forintot. A növekedést jól jelzi, hogy fél év alatt 11 százalékkal 168 ezerre nőtt az iparágban foglalkoztatottak létszáma. Az iparág termelésének 92 százaléka export, ami a magyar versenyképességet mutatja - sorolta a külgazdasági és külügyminiszter.



Frank Iepema ügyvezető igazgató köszönetet mondott a kormánynak a beruházáshoz nyújtott támogatásért, és elmondta: az első magyarországi üzemük több mint 10 éve jött létre, amelynek fókusza fokozatosan a volumenről az értékre helyeződött át. Az elmúlt években az autóipar fejlődésével jelentősen megnőtt az igény az alumínium termékeik iránt. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szerint a kormány kedvező adójogi környezetet teremtett a hasonló beruházásokhoz, ami a város számára kiemelkedő jelentőségű, mivel a céggel való együttműködésük régóta előnyős, és a mostani beruházással új, 21. századi technológia érkezik a városba.

A Sapa honlapja szerint a székesfehérvári gyár öt alumíniumsajtoló gyártósorral, többféle felületkezelési technológiával, több mint 200 megmunkáló géppel Európa legnagyobb sajtoló üzemének számít. A Sapa innovatív alumínium megoldásokat kínál számos iparágnak, így a járműipar mellett az építőipar, infrastruktúra, személy- és teherszállítás, és az energiaipar számára. Termelésének több mint 50 százalékában újrahasznosított alumíniumot használnak. A Sapa AS egyrészt a Norsk Hydro ASA, másrészt az Orkla ASA norvég vállalatok 50-50 százalékos tulajdonú vegyesvállalata, 22 800 alkalmazottjuk mintegy 40 országban tevékenykedik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.06
A győri Széchenyi István Egyetem több mint harminc hallgatója vett részt azon a nemzetközi rövid....
2026.04.06
A Q7-es egy fogalom, hiszen ez a legnagyobb Audi, egy igazi szelíd bálna, és hamar igen népszerű....
2026.04.06
Bernie Moreno republikánus szenátor „rákfenének” nevezte a kínai autókat, és teljes tilalom....
2026.04.06
Vasárnap reggel két fiatal szlovák férfit gázolt el egy regionális vonat az Ausztria középső részén....
2026.04.06
 A Porsche Design megünnepelte új óramanufaktúrájának hivatalos megnyitását a svájci Grenchenben,....
2026.04.06
A Magyar Suzuki Zrt. új szintre emeli az ügyfélélményt az értékesítés utáni szolgáltatások terén:....
2026.04.06
A Lexus a kezdetek óta támogatja a kultúra és a művészet világát, többek között a Lexus Design....
2026.04.06
A Samsung SDI Hungary (SDIHU) megrendezte idei első, a jövő akkumulátortechnológiáira fókuszáló....
2026.04.06
A Magnus Aircraft Zrt. és az Óbudai Egyetem együttműködése újabb meghatározó mérföldkőhöz érkezett....
2026.04.06
Végre egy hiteles jelenség, ami tart valahonnan valahová. Van miből merítenie és mer karakter lenni....