rendőrautó

Új rendőrautókat kapott a BRFK

2015.02.16.

Összesen 204 új gépjárművet vehetett át, illetve vesz át a közeljövőben a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a szolgálatba álló autók a kerületi rendőrkapitányságok, a bűnügyi szervek, a közlekedésrendészet és a közrendvédelmi egységek munkáját támogatják.

Bucsek Gábor dandártábornok, budapesti rendőrfőkapitány 52 új jármű hétfői átadásán a BRFK Közrendvédelmi Főosztályának Mosonyi utcai objektumában azt mondta, minden budapesti természetes igénye, hogy biztonságban éljen és nyugalomban tölthesse napjait; a lakosság alapvető elvárása a közrend, a közbiztonság, valamint a bűnügyi munka hatékonyságának növelése, és az, hogy a rendőrség intézkedése nyomán erősödjön a szubjektív biztonságérzet.


Mint mondta, a bejelentésekre történő szakszerű, gyors reagálás az első lépcső, amelynek során a rendőrség megmérettetik. Ezért 2014 utolsó negyedévétől a kiemelten kezelendő bűncselekmények helyszínein, ahol azonnali intézkedés bevezetése szükséges, illetve ahol a sértett közvetlen kapcsolatba kerül az elkövetővel, egy órán belül meg kell kezdeni a helyszíni intézkedést. Ebben is segítenek a most átadott és a közeljövőben átadandó új járművek.

A budapesti főkapitány elmondta: a BRFK 204 új gépjárművet vehetett, illetve vesz át a közeljövőben, korszerűen felszerelt Mercedeseket, Audikat, Škoda Octaviákat, Seat Toledókat és Suzukikat. A járműveket az Európai Unió Külső Határok Alap támogatásával és a rendőrség finanszírozásával szerezték be.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.01
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Elavult kerékbilincsek. ..
2026.02.01
Igazi motorsport legendák, klasszikus versenyautók szerepelnek a legdrágábbak pályáján.  ..
2026.02.01
Mivel a forgalmat megállították, a dugó egyre nagyobb, már legalább 2 kilométeres. ..
2026.02.01
A spanyol autóipar egyik legendája, a Pegaso Z‑102 hamarosan újjászülethet, méghozzá egy olyan....
2026.02.01
A versenysport szabályrendszere néha különös. Egy ilyen kiskapu hívta életre a Toyota GT-One....
2026.02.01
A Kalasnyikov nem csak egy AK-47-es: most egy moduláris oldalkocsival ellátott elektromos....
2026.02.01
A Szeged felé vezető oldalon történt a karambol – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.02.01
A Xiaomi és a neves videojáték-fejlesztő Polyphony Digital bejelentette, hogy a Xiaomi SU7 Ultra is....
2026.02.01
A brit Billy Bolt győzelmével zárult a Superenduro GP motoros világbajnoki sorozat budapesti....
2026.02.01
Kreativitás és egyediség találkozása: a MINI Paul Smith Edition különkiadás megérkezett az utakra. ..