Csepel Autó

Új teherautó 300 ezerért? Igen!

2024.10.26.

Tervezzen magyar teherautót! Hihetetlen, de volt ilyen pályázat.

Azt csináltam, amit minden órán a gimiben, autókat rajzoltam. A Kölcsey néhány tanára tolerálta ezt, többsége büntette. Kivéve osztályfőnökömet, az aranyos Szandi Erikát, akinek többek között azt is köszönhetem, hogy leérettségiztem. Méghozzá elsőre.

Igaz, nem sokon múlott, mert miután az öt példából kettőt megoldottam, nekiálltam rajzolni. Csupa szív osztályfőnököm csendben figyelmeztetett, hogy ennyi még nem elég a ketteshez...Gyorsan megoldottam még egy példát, így mindketten megkönnyebbültünk.

Ha tudta volna, hogy ennél izgalmasabb vállalkozásba is belekezdtem gimis évemben.

Miután olvastam a magyar járműipar egyik fellegvárának számító gyár hirdetését, csináltam néhány vázlatot, aztán Frisch Róbert zenész- és osztálytársammal felszálltunk a 6-os villamosra, majd a Boráros téren a HÉV-re, tömegközlekedéssel is viszonylag gyorsan eljutottunk az agglomerációba és jelentkeztünk a Csepel Autógyár szigetszentmiklósi portáján, ahonnan felküldtek a központi irodaházba. Korrektül fogadtak, szóval nem rúgtak ki azonnal.

Bemutathattam rajzaimat, amiket megdicsértek, de hogy ne bízzam el magam, elém tettek egy komoly paksamétát, ami a pályázati kritériumokat tartalmazta. Többek között a teherautó vezetőfülkéjében mérhető megengedett legmagasabb zajszintet, ami 90 decibel volt. És akkor még ott volt az acélszerkezet szilárdságára vonatkozó szabvány, a teherhordó képesség, az alváz profilja, a kormány dőlésszöge, meg még egy csomó előírás vagy száz oldalon. Tudták, hogy egy 17 éves srácnak ez sok. Igazuk volt, hamarabb felhagytam a lelkesedéssel, mint ők, mert tényleg türelmesek voltak.

A megvalósult Csepel teherautó történetét már felnőttként ismertem meg alaposabban.

Próbakocsi    Forrás: Fortepan/Békés György

 

Természetesen nem az én vázlatom alapján valósult meg a 452-es típus, melynek makettje ma is látható az ATI-sziget alkalmi múzeumában, amit Fejős Mihály segítségével sikerült megismernem. Az évtizedeken át ott dolgozó szakember mindent tud a gyárról, autóiról, a tárlatvezetésen bemutatta a Haris-testvérek által készített és Illés János által restaurált 1:5-ös és 1:10-es méretarányú maketteket, a próbakocsiról készült fotókat.

Az ötletről már 1961-ben beszámolt a kéthetente megjelenő Autó-Motor újság, mely így írt a jövő gépéről: A megszokott csőrös helyett buldogfülkés megoldású tehergépkocsit 100 lóerős D 414C típusú dízelmotor hajtja majd. A rövidebb tengelytávnak köszönhetően fordulékonyabb lesz az 5 tonna teherbírású platós jármű. A menetkész tömeg és hasznos terhelés kedvezőbb aránya előnyösen hat majd a motor tüzelőanyag-fogyasztására.

A következő évben a Csepel Autógyár két modellezője, Harris Ottó és Harris Lajos elkészítette a teherautó 1:5 arányú változatát. A magyar Cordatic abroncsos gép hiába kapta meg a BD-45-26-os rendszámot, nem lett belőle szériajármű, a gyár vezetése és a felügyelő minisztérium szakértői is pofásabb kabint akartak. Ekkor hirdették meg a nyilvános pályázatot.

A Csepel 452-es makettje   Fotó: Boros Jenő

Ezen kívül alig lehetett bármit is tudni az 1970-es fejlesztésről, melyről így írt a Magyar Mezőgazdaság című folyóirat: Valami egészen új konstrukcióval lepte meg a Csepel Autógyár a szakmai köröket. D 452 a típus neve és egyelőre csak a jelentkező igény alapján gyártanak.

Az újdonságnak titulált Csepel igazából az ősmodell korszerűsített változata akart lenni, de hiába.

A prototípus letisztultabb formájának a kerek ikerfényszórók helyén két 353-as Wartburgtól származó kockásabb fényszóró próbálta fiatalítani megjelenését. A magyar tervezésű teherautófülke egyik változata sem került sorozatgyártásra, a Csepel Autógyár végül a D 452-eseket lengyel Star fülkével dobta piacra 1972-ben.

Csepeli terepjáró változatkok     Forrás: LSB

A végleges változat, a Star 642-es igazi kocka volt, vastagabb lökhárítókkal és magasabbra épített irányjelzőkkel, nagyobb szélvédőkkel. A teherautó hossza 5850 mm, szélessége 2424 mm, magassága 2400 mm volt és a 95 lóerős teljesítményű Csepel D-414.62 típusú dízelmotor hajtotta. Menetkész tömege 4540 kg, hasznos teherbírása 5560 kg. volt.

A Pest Megyei Hírlap 1971. augusztus 12-i híre szerint: „Az első tíz D–452-es típusú tehergépkocsit szerdán adták át ünnepélyesen az Autóker és a Csepel Autógyár vezetői. A járművek a böhönyei Szabadság Termelőszövetkezetbe kerültek.”

Teszttípus Csepel tervezésű fülkével  Forrás: LSB

Az 1972-es Budapesti Nemzetközi Vásáron egész modellcsaládot mutatott be Csepel, melynek standján állt a 9 tonnás D-730-as, a D 562-es és az 564-es. Készült billenő platós változat, nyerges vontató és zárt dobozos felépítményű.

A dízelmotoros Csepel teherautó 1972-ben 300,3 ezer forintos áron szerepelt a forgalmazó Autóker listáján, ezzel drágább volt a benzinfaló ZiL 130-asnál.

A modell 1979-ig gyártották, miközben a 452.49 alvázat több piacra is exportálták.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.18
A 2008-as egyterű nagyobb csalódás volt, mint amire számítottunk. ..
2025.02.18
A magyar rendőrök egy tréleren szállított körözött autót fedtek fel Röszke autópálya-....
2025.02.18
A szokatlanul magas légköri nyomás „kiüti” a Haval Jolion elektronikáját – írta az orosz szaksajtó....
2025.02.18
A Top Gear a téli Walesbe vitt négy kemény terepjárót, az átfogó 4x4-es összehasonlító tesztet a....
2025.02.18
Egy év alatt másodjára váltanak stratégiát. ..
2025.02.18
A címvédő és négyszeres Supermoto-világbajnok Marc-Reiner Schmidt is várja már a versenysorozat....
2025.02.18
Ikonikus, Porsche 911 modellek átalakításával foglalkozik az amerikai Singer, munkájukhoz pedig a....
2025.02.18
A szeszélyes időjárás, a nedves vagy jeges út baleseti forrás - ilyen hidegben még inkább fontos a....
2025.02.18
Az Audi FAW NEV közép- és nagyméretű elektromos autókat fog gyártani az új csangcsuni gyárban,....
2025.02.18
Megjelentek az első információk – pontosabban az első, megalapozott feltételezések – az új, hatodik....