beszállító

Új üzemcsarnokot avatott a családi tulajdonú beszállító

2015.11.30.

Fennállásának 25 évfordulóját csarnokavatással tette emlékezetessé a győri MNR Kft., amely munkatársi létszámát a jelenlegi 35-ről ötven százalékkal növeli, s ezzel új munkahelyeket teremt. A tavalyi gépvásárlásokkal együtt egymilliárd forintot költött fejlesztésekre a cég, amely egyebek mellett az Audi, az Opel és a LUK Savaria beszállítója.

Az ünnepélyes csarnokavatón felidézték a vállalkozás történetét, amely 1990-ben kezdődött Mátis László egyszemélyes cégeként. Kezdetben élelmiszeripari cégeknek végzett gépalkatrészgyártást, emellett bérmunkát is vállalt. Az MNR 1996-ban alakult át négyfős betéti társasággá. Ebben az évben kapta az első megrendelését az Audi Hungaria Motor Kft. győri gyárától.  A magasabb minőségi követelmények kielégítésére korszerűbb gépeket vásároltak, és 1999-ben egy új 150 m2-es műhelyt is építettek Gyôr-Ménfőcsanakon. A folyamatosan fejlődő – 100% magyar tulajdonban lévő – családi vállalkozás 2001-től kft-vé alakult. Jelentős előrelépést jelentett 2002-ben az első CNC megmunkáló központ üzembe állítása. A folyamatos fejlesztésnek és a reklamációmentes teljesítéseiknek köszönhetően, az MNR Kft. több megrendelőjénél is számos gyártósori alkatrész kizárólagos szállítója lett.

Az új csarnok

A cég életében fontos mérföldkő volt 2007-ben az Audi szervizzel kötött – motororsó alkatrészek gyártására vonatkozó – kizárólagos szállítási szerződés aláírása. Az MNR immár nyolc éve, szinte napi kapcsolatban áll az Audi szerviz munkatársaival. Jól ismerik napi problémáikat, és a hosszú együttműködésnek köszönhetően e problémák gyors orvoslási lehetőségeit, technikáit.

A meglévő üzem öt év elteltével kicsinek bizonyult, így céljaik megvalósításához 2009-ben, 200 millió forintos beruházással új – 1100 m2-es – telephelyet létesítettek a Győri Ipari Parkban, hogy megrendelőik igényeit még gyorsabban, még magasabb színvonalon tudják kielégíteni. Az átadás idején az MNR Kft., már 12 főt foglalkoztatott.

A legkorszerűbb gépeken dolgoznak.

Fő megrendelőik - az Audi Hungaria Motor Kft., a LUK Savaria Kft., a Spinex Kft. és az Opel Szentgotthárd Kft. - folyamatosan fejlődő igényei miatt, valamint az új gépbeszerzések és technológiai fejlesztések következtében az MNR Kft. 2015-ben ismét építkezésre szánta el magát. A már meglévő létesítmény mellé egy 1300 m2-es csarnokot építettek önerőből, így 2015 decemberétől külön gyártóhelyen termelnek majd a nagypontosságú finommegmunkáló berendezéseik, mint például az az elmúlt évben vásárolt öttengelyes köszörűgép, amely bármilyen alakos átmérő köszörülésére képes. Az új épületrészben létesül az a finommérőszoba, amelyben több precíziós berendezés – köztük egy 0,7 mikron pontosságú Zeiss mérőgép – is helyet kap.

A meglevő csarnok mellé egy másik is kellett, annyi a megrendelés.

A 2014-es év gépvásárlásai és az új üzemcsarnok megépítése, valamint a már megrendelt gépek összértéke megközelíti az 1 milliárd forintot. Ezzel a kapacitásbővítő beruházással a jelenlegi 35 fős dolgozói létszám mintegy 50%-os emelését tűzte ki célként az új ügyvezetés.

A generációváltás jegyében 2014 januárjától a cég új ügyvezetői Mátis Norbert és Rákossiné Mátis Nikoletta. Mátis László, mint nyugdíjas cégalapító tulajdonos vállalta magára az új üzemcsarnok építési és pénzügyi levezénylését.

A csarnokavatón Mihalicz Antal, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte a vállalkozást, amely jubileumi díszoklevelet adott át. Méltatta az MNR munkáját Czingráber Tbor, a győri Audi szegmensvezetője is, aki a céget megbízhatónak, együttműködőnek és kreatívnak nevezte.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.15
Halálra gázolt egy embert egy autós az Üllői úton, majd elhajtott, de a rendőrök három órán belül....
2026.01.15
Dadogós kezdésre számít Max Verstappen a 2026-os új szabályok szerint megépített F1-es autókkal. ..
2026.01.15
Ez is körrekord, csak más értelemben.   ..
2026.01.15
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 01. 15.....
2026.01.14
Az új hiperautó állítólag az eredeti, 001-es Veyron 16.4 mintáját követi majd. ..
2026.01.14
Az Audi több mint 1,6 millió járművet szállított ki ügyfeleinek világszerte tavaly, ami 2,9....
2026.01.14
Verge Motorcycles finn vállalat bemutatta a világ első szilárdtest-akkumulátoros motorkerékpárját. ..
2026.01.14
Az autósoknál a francia Mathieu Serradori volt a leggyorsabb a Dakar-rali szerdai, 10. szakaszán,....
2026.01.14
Pont egy éve, a brüsszeli szalonon mutatták be a nagyközönségnek a hatos Mazda elektromos utódját,....
2026.01.14
A légitársaság működésének 22 évvel ezelőtti kezdete, 2004 óta 500 millió utast szállított és....