Szlovákia

Újabb akkumulátorgyár szemelte ki magának Szlovákiát

2025.03.20.

Az indiai Amara Raja Batteries vállalat beruházást tervez Szlovákiában akkumulátorgyár formájában - írja a parameter.sk.

A cég az Amara Raja Group indiai társaság leányvállalata, és együttműködnek az Inobat vállalattal is, amely Nagysurányban (Šurany – Érsekújvári járás) tervez akkumulátorgyárat létesíteni.

A fotó csak illusztráció. Forrás: SEAT

„A beruházás megvalósításában egy kínai befektető, a szlovák fél és az indiai partner egyaránt részt venne” – idézte kedden Juraj Blanár (Smer-SD) külügyminisztert a TASR hírügynökség.

„Találkozóm lesz egy jelentős indiai befektetővel, aki Szlovákiában tervez beruházni az akkumulátorgyártás területén. Ez a téma a szlovák kormány számára kiemelt fontosságú. Van egy nagyon jelentős kínai befektetőnk, egy szlovák, valamint egy indiai partnerünk is, ezért örömmel várom ezt a megbeszélést. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen stádiumban van ennek a beruházásnak az előkészítése” – jegyezte meg Blanár az indiai útja keretében tartott találkozó előtt.

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a beruházás kulcsfontosságú Szlovákia számára az elektromobilitásra való átállás tekintetében, mivel az országnak is fel kell készülnie erre a változásra.

„Jelenleg világelsők vagyunk az egy főre jutó személygépkocsi-gyártásban, de ezek túlnyomó többsége belső égésű motorral működik. Azonban a jövő az elektromobilitás” – szögezte le a tárcavezető.

Blanár a beruházást stratégiai jelentőségűnek nevezte, nemcsak Szlovákia, hanem az Európai Unió számára is. Rámutatott, hogy ha az Unió fel akarja venni a versenyt az elektromobilitás terén olyan országokkal, mint például Kína, akkor nagyobb mértékben kell befektetnie az ilyen technológiákba.

A külügyminiszter hozzátette, a szlovák üzleti szféra képviselőit szívesen fogadják Indiában. „Már az indiai gazdasági környezetben is úgy beszélnek Szlovákiáról, mint egy olyan országról, amely az Európai Unióba irányuló befektetések egyik kapuja lehet” – emelte ki.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....