Pappas Auto

Újabb Fiat Professional szalon nyílt a Pappas égisze alatt

2015.11.11.

Pécs, Debrecen, Szeged és Székesfehérvár után a fővárosban is megnyitotta a különálló bemutatóteremmel és szervizponttal rendelkező Fiat haszongépjármű kereskedését a Pappas Auto. A közel 100 millió forintos beruházás alig három hónapos megvalósulásának hátterében az olasz márka állandó dobogós pozíciója és az egyre élénkülő piaci igények állnak.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

A multibrand kereskedéseiről ismert Pappas Holding fennállásának történetében most először nyitott kizárólag egy márkanak dedikált értékesítési pontot, tudtuk meg Reinhard Leutgebtől, a Pappas Auto Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójától a szalagvágás után. A Fiat Professional öt éve része a vállalat márkaportfóliójának. A megkülönböztetett bánásmódot kétséget kizáróan a 3,5 tonna alatti haszongépjármű piacon betöltött meghatározó szerepének köszönheti, valamint annak, hogy a bevezetőben említett négy nagyvárosban működő szalonok jelentős mértékben járulnak hozzá évről-évre a piac egészét érintő márka pozíciójához.

Filiberto Barbero, a Fiat Chrysler Automobiles közép- és kelet-európai regionális igazgatója (b), Domenico Gostoli, a Fiat Professional márka európai igazgatója, Friedrich Lixl, a Pappas Holding felügyelőbizottságának elnöke, Reinhard Leutgeb, a Pappas Auto Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója

Rémi Gábor a Fiat Professional magyarországi üzletág-vezetője kérdésünkre elmondta, hogy az elmúlt tíz hónap értékesítési darabszámát tekintve jelenleg a dobogó második fokán áll a Fiat Professional, piaci részesedése pedig 13 százalék feletti. Mivel a modellmixben a Pandától (1A) a Ducatóig (2G) szinte minden szegmensben képviselteti magát a márka, ennek köszönhetően jó reménységgel tekintenek a jövőbe, tudtuk meg az üzletág vezetőjétől. Példának okáért, 2013-ban a Ducato eladásokkal (személyszállítók kivételével) a mezőny élén végzett az üzletág hazánkban, tavaly pedig abszolút piacvezető szerepet szereztek. A tendencia folytatódni látszik, ugyanis az idei év első kilenc havi mérlege szerint (1151 db Ducato eladással) 23 százalékos piaci részesedést tudhat magáénak a Fiat Professional. A Dobló Cargo esetében pedig ugyancsak biztató statisztikáról adott számot Rémi úr: januártól szeptemberig 15 százalékos piaci részesedést szerzett a negyedik generációs újdonság, második helyre pozicionálva ezzel a márkát.

Filiberto Barbero (b) és Rémi Gábor, Fiat Professional üzletág-vezető

A beruházást illetően Leutgeb úr a következőket nyilatkozta: „az idei esztendőben két okunk is van az ünneplésre, hiszen a Pappas Csoport éppen 25 éve van jelen a magyar autópiacon, Pappas Auto Magyarország Kft-ként pedig 10 éves évfordulót ünnepeltünk nemrég. A jubileumi év értékesítési és szervizszolgáltatásaink bővülése mellett komoly beruházásokat és fejlesztéseket takar, ennek a koncepciónak a része a Fiat Professional szalon kialakítása is. A Fiat kishaszongépjárművek iránt megnőtt kereslet a legfőbb igazolása annak, hogy az olasz márkára érdemes még nagyobb figyelmet fordítanunk”.

Reinhard Leutgeb (b) megnyító beszéde közben

Egy kis történelem: A Fiat már több, mint 100 éve áll a szakemberek szolgálatában. Elsőként 1903-ban mutatta be első haszongépjárművét, azóta pedig a szegmens egyre jelentősebbé vált a Fiat Group tevékenységein belül. Széles kínálata az évtizedek alatt mindig a vevői igényekhez igazodva újult meg. 1967-ben bevezették a Fiat 238-as modelljét. A tervezésénél alkalmazott filozófia később erős befolyást gyakorolt a későbbi modellekre, így a Fiat 242 és a Ducato változataira is. A ‘70-es évek végén a Fiat átszerveződött. Létrejött a Fiat kishaszongépjárművek márkanév, és megkezdődött a máig tartó sikertörténet. A ’80-as években a Ducato x2/12 gyártásának eredményei messze felülmúltak minden elvárást. A modell kiválóságának ékes bizonyítéka, hogy gyártása még napjainkban is folytatódik. A ’90-es évektől újabb sikeres modellek gördültek ki a Fiat Professional gyártósorairól, melyeket az évek során számos nemzetközi díjjal tüntettek ki. Ezek közül talán a legjelentősebb az Év Haszongépjárműve, a „Van of the Year“ elismerés, melyben 1994-ben a Ducato, 2006-ban a Doblò Cargo, 2008-ban a Scudo, 2009-ben a Fiorino és 2010-ben az Új Doblò Cargo részesült.

Az október végén, Budapesten (11. kerület, Hunyadi János út) megnyílt 320 négyzetméteres bemutatóterem immár az ötödik Fiat Professional szalon a Pappas Auto hazai portfóliójában. A kettős jubileumát ünneplő osztrák tulajdonú cég magyarországi 6 telephelyén közel 500 fő dolgozik.

Panda, Punto, Dobló Cargo, Dobló Maxi XL és Ducato - a jelenlegi modellpaletta

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.17
125 évvel ezelőtt, 1901. júniusában döntött úgy a budapesti rendőrkapitány, hogy a helyzet megérett....
2026.01.17
A 300-as sorozat a 457 lóerős új hajtásláncával a valaha volt legerősebb tagja a Toyota terepjáró....
2026.01.17
Kína és az Európai Unió közös nevezőre jutott az Európába exportált akkumulátoros elektromos....
2026.01.17
A teljesen elektromos és hibrid kivitelben gyártandó D99 minibuszának legnagyobb előnye az óriási....
2026.01.17
Az eddiginél szorosabbra fűzte együttműködését a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) és a Skoda: a....
2026.01.17
Összeütközött egy menetrend szerinti autóbusz és egy vasúti mozdony Hamburgban, a mentést végző....
2026.01.17
Az autósoknál a katari pilóta, a motorosoknál pedig az argentin Luciano Benavides nyerte a....
2026.01.17
A Balaton a déli parton jelenleg teljesen, az északin korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra....
2026.01.17
Hazánkban is kapható már a Renault 4 E-Tech electric. Kipróbáltuk az Év Zöldautója 2026 díjra....
2026.01.17
A világbajnokság mezőnyéből elsőként a Red Bull-csoport mutatta be 2026-os Forma-1-es autóinak....